Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Veszprémi Utcazene Fesztivál

01.jpgCsopak + Veszprém

 

Keress állást, keress albérletet! Ezt mondta volna a filmekből ismert angyal a bal vállam felett. A jobb vállam felett lebegő ördög meg azt, hogy pihenj, szórakozz, kapcsolódj ki, úgyis a nyár kellős közepén vagyunk, és van egy teljes hét szabadságod. Menj el nyaralni vagy fesztiválozni. Én hallgattam volna mindkettőre. Sőt neki is fogtam az álláskeresésnek meg az albérletkeresésnek. Aztán semmi.
02.jpg
Nyaralni, fesztiválozni is mentem volna, de most kivételesen nem volt kedvem egyedül nekivágni egy útnak. És nem volt kedvem végigkérdezni az ismerősöket, hogy ki tartana velem. Pedig legalább három fesztivál párhuzamosan éppen ezen a héten… és ugye nyaralni is mikor menjen az ember, ha nem akkor, amikor sorra dőlnek meg a melegrekordok, és még éjszaka is harminc fokos hőség van.

Szóval semmi. Aztán a nagy semmi közepén jól jött, hogy Gábor öcsém szándéka találkozott az enyémmel – Veszprémi Utcazene Fesztivál! Ráadásul Veszprém közel van a Balatonhoz is. Legalább valami kézzel fogható dolog, egy kis kikapcsolódás, kiszakadni a budapesti bezártságból, az ágyon fekve számítógépezős napokból, a magány ürességéből.
03.jpg
Nem kapkodtam el, délelőtt ébredtem a szemközti vegyészkar tűzriadójának hangjára. Nagy nehezen összeszedtem magam, át a városon, és végül délben indultam a Déliből. Mintha tudat alatt azt éreztem volna, hogy azért a pályaudvar neve azért lett Déli, mert délben kell elindulni onnan. Veszprémbe megérkezve rögtön mentem is tovább Csopak felé, mert az csak húsz percre volt busszal, és ilyen melegben nekem kell a Balaton.

Tudtam, hogy a csopaki strandon olcsó a belépő, és tudtam, hogy van értékmegőrző is. A belépőért végül nem fizettem. Amikor a jegyszedő néni éppen a jegyellenőrző nénivel beszélget a pénztárnál, na akkor lehet belépő nélkül besétálni a fizetős strandra! Ők nem figyeltek, én meg lazán besétáltam.

Az értékmegőrző viszont egy kicsit komplikáltra sikerült. Mondtam is a 04.jpgjegyszedő néninek, hogy picit túlbonyolítják a dolgokat, és a megállapításommal nem is vitatkozott. Volt zsetonnal működő szekrény, ami úgymond egyszer használatos, vagyis csak egyszer nyitható, meg volt sima kulcsos, amit bármikor lehet nyitni-csukni, de kauciót kell fizetni érte, és csak akkor jár vissza, ha hat óra előtt visszaszolgáltatja a kulcsot a kedves vendég. Kénytelen voltam fizetni, de ha már a belépőt megúsztam, ez simán belefért.

05.jpgA strand zsúfolt, a víz szinte meleg volt. De azért kellemesen lehűtött, ami azért kellett az izzasztó utazás átvészeléséhez. Fürödtem egy jót, és próbáltam a Csopakon eltöltött néhány órába sok mindent belesűríteni – lángos, kisfröccs, aztán irány vissza Veszprémbe, az Utcazene Fesztiválra, találkozni az öcsémékkel és más ismerősökkel.

A buszon csak állóhely volt… Többször is volt már 06.jpgszerencsém ezekhez a nyári balatoni buszokhoz, amik mindenkit felvesznek, és ha már a busz teljes térfogata megtelne emberekkel, és állóhely sem maradna, akkor a következő megállókban várakozókat a busz tetejére dobálnák fel, vagy az oldalára ragasztanák celluxszal. A zsúfoltság meg a hőség ellenére azért állva is kibírtam azt a húsz percet Veszprémig.

Az Utcazene Fesztivál az utcán van, ahogy az utca fia és 07.jpglánya mondták nekem, amikor útbaigazítást kértem. Nem volt nehéz megtalálni, néhány percnyire volt a buszpályaudvartól, csak eltakarták előlem az épületek, ezért kezdtem el kérdezősködni. Ami mindenképpen pozitív volt, hogy a rendezvényre belépő nincs, vagyis csak a legnevesebb zenekarok koncertjére. Az általam már ismert hazai fesztiválok közül a Művészetek Völgyéhez hasonló szisztéma, csak itt a fesztivál területe nem kis falvak területén szóródott szét, hanem egy város 08.jpgutcáira és tereire összpontosult.

A hangulat olyan volt, amilyenre számítottam: a sétálóutcán ülnek a gitárosok, dobosok meg énekesek, és gitároznak, dobolnak meg énekelnek. Kirakodóvásár, standok, ilyesmi, nézelődő tömeg. Az öcsém, Gábor, és a barátnője, Barbi munka után, Székesfehérvárról indulva hamarabb Veszprémbe értek, mint én a Balaton partjáról, pedig azt hittem, ez éppen fordítva lesz.
09.jpg
Találkoztunk, aztán rögtön az elején sikerült feldobnom a hangulatot. Gábor kitalálta, hogy a sógornőmmel menjünk be egy szökőkútba, ő meg majd lefényképez minket. Barbi óvatosan be is sétált, aztán én is, de nem számoltam vele, hogy csúszós a medence alja. Hát csúszós volt, síkos, nyálkás, én meg egy lépés után akkorát estem, hogy még Barbi is vizes lett tőle egy kicsit, és ha felvétel készült volna, a jelenetem befért volna 10.jpgbármelyik szilveszteri poénválogatásba, aminek az a lényege, hahaha, mekkorát esett.

Elázott mindenem – alsógatya, rövidnadrág, póló. Csak a telefonom úszta meg, bár ez így képzavaros egy kicsit. Szóval a telefonom túlélte a szökőkút medencéjébe való zuhanásomat. Súlyosbító tényező, hogy még részeg sem voltam. Még jó, hogy volt nálam pulcsi, illetve egy kissé 11.jpgmég „balatonos”, de már száradófélben lévő rövidgatya, amiben délután fürödtem a magyar tengerben, így legalább át tudtam öltözni.

Szóval a hangulat rögtön az elején megalapozva, velem aztán csupa móka és kacagás fesztiválozni. Muszáj volt rá innom néhány sört. Körbementünk a fesztivál utcáin és terein, felmentünk a várba. Hosszabb időre az Electric Bazar Cie nevű francia zenekar színpadánál álltunk meg, 12.jpgés élveztük a zenét, miközben az előre jósolt hatalmas vihar és lehűlés néhány villámlással fenyegetőzött.

Az Electric Bazar Cie meg csak zenélt. Dob, nagybőgő, gitár, hegedű, klarinét, és valami különös, behatárolhatatlan stílusú, lendületes, néha káoszba fulladó utcazene, meg az énekes francia akcentussal beszélt angolja – a nálunk amúgy ismeretlen banda produkciója magával ragadta a közönséget. Nekünk is tetszett, nyilván ezért ragadtunk le náluk. Persze voltak még jó kis amatőr gitáros-dobos produkciók ezen kívül is.

Véletlenül összefutottam egy volt agráros évfolyamtársammal, egy másik Karesszal is, akivel nagyon örültük a találkozásnak, és ezt az alkalmat természetesen további sörözéssel ünnepeltük meg. Aztán 13.jpgelőzetes megbeszélés szerint összefutottam egy másik kedves ismerősömmel, Anettel, akivel még Lengyelországban ismerkedtem meg. Egy rövid időre csatlakoztam az ő társaságához is. Szóval sodródtam az eseményekkel.

Éjfél előtt az öcsémék már indulni akartak, vissza a lakóhelyükre, Székesfehérvárra. Én akkora éppen olyan hangulatba kerültem, amikor az ember nem szívesen hagyja ott a vidám, színes forgatagot, még a 14.jpgfel-feltámadó szél sem zavart, de mivel ők kocsival voltak, és Fehérvárról nekem is könnyebb volt hazajutni Pestre, mint Veszprémből, ezért inkább velük tartottam.

Nem tűnt rossz döntésnek, már csak azért sem, mert Veszprémből csak hajnali háromnegyed ötkor indult volna az első vonat, és mint később kiderült, az Utcazene Fesztivál hangjait kettőkor elhallgattatta a karhatalom. Így legalább volt egy fuvarom Fehérvárra, ahol az öcsémék 15.jpgalbérletében időztem egy keveset, aztán a csendes, kihalt utcákon át kisétáltam az állomásra, ahonnan fél háromkor indult egy éjszakai vonat a Budapestre.

A vonaton persze teljesen kimerülve zuhantam álomba. A Déliből még át kellett gyalogolnom a néhai Moszkva térre, onnan meg átvillamosozni a fél városon, de még így is gyorsabban hazaértem a pesti albérletbe, mintha Veszprémben kellett volna várnom az első hajnali 16.jpgvonatot. A lehűlés nem volt drasztikus, még hajnali öt körül is huszonkilenc fokot jelzett a Ferenc körút és az Üllői sarkán álló tábla.

Persze aludtam délutánig, mert annyi mindent sikerült ebbe a szűk egy napba belesűríteni, hogy volt mit kipihenni. És egy újabb hangulatos és izgalmas magyar fesztivál is kipipálva, jó volt, mindenképpen megérte.

 

A mappában található képek előnézete Veszprémi Utcazene Fesztivál