Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Úgy van...

...hogy alattunk kettővel jobbra van egy kis festékbolt. Alattunk kettővel balra meg a raktáruk, egy garázsban.

2009-05-21

Igazából tökrossz helyre tették ezt a festékboltot, mert kis utca a miénk, és amikor jön egy kamion a sok vödörnyi mindenféle színű festékkel, és befordul a kis garázs elé, akkor eltorlaszolja az egész utcát. Annyira viszont nem vagyunk kis utca, hogy lenne nagy a forgalom, minden háztartáshoz tartozik legalább egy autó, mert ugye szegény ország Magyarország, tehát elég öt percig ott állnia annak a böszme nagy kamionnak keresztbe az utcán, és máris három autó ideges sofőrje dudál rá, hogy mennének ők a dolgukra sietve, ha engednék őket. De nem engedik persze, mert a festékes vödröket be kell pakolni a garázsba.

Én amúgy jóban vagyok a festékes srácokkal, ami kábé abban merül ki, hogy köszönünk egymásnak mindig. Viszont vannak olyan haverjaik, akik néha ideállnak az ablakunk alá Mercedesszel meg minden ilyesféle autócsodákkal, és bár a motort leállítják, amíg a festékbolt előtt beszélgetnek a haverjaikkal, de a cédéjátszót nem kapcsolják ki. Hogy mindenki hallja azt az ütemes gépi hangot, diszkóba szánt valamit, amit zene vagy időjárás-jelentés helyett szoktak hallgatni, amikor ezekkel a járművekkel diadalmasan végigdöngetnek ennek a szánalmas kisvárosnak a kátyúkkal teli utcáin. Amúgy bocs, nem ilyen panaszkodósat akartam írni, meg szeretem én Óvárt is, tényleg, és mondom, a festékboltos srácok is jó gyerekek úgy alapból.

Szóval akarok gitározni. Mert ugye pár hónapja a Miksivel vettünk egy gitárt, mármint fejenként egyet. Előtte pár héttel már beszéltünk róla, hogy kéne, aztán annyiban is hagytuk. Egy februári péntek délutánon aztán jött az sms a Miksitől, hogy irány Győr, menjünk gitárt venni, most, mert mindjárt indul a vonat. Mivel én kábé négy kilométerre lakom az állomástól, még ki is kellett buszoznom. De mondtam, hogy oké. Majdnem lekéstem a vonatot, a busz olyan lassan zötykölődött végig a városon. Abban a percben értem a peronra, amikor a vonat megérkezett. Jegyet venni sem volt időm, még jó, hogy a Miksi megvette nekem. Aztán Győr, hangszerbolt, és mindketten rögtön meg is vásároltuk a magunk gyönyörű fémhúros akusztikus gitárját, ami úgy elsőre megtetszett.

Rólam tudni kell, hogy se zenei hallásom, se ritmusérzékem, se kézügyességem nincs, de egyáltalán semmi. Akkor minek nekem a gitár? Huszonnégy évesen?! Hát mert szeretem a zenét, és egész életemben bántam volna, ha nem veszek gitárt. Mondjuk többet áll a sarokban, afal meg a szekrény között, mint ahányszor a kezemben van. Be sem tudom hangolni. Egyszer próbálkoztam vele, akkor két húrt sikerült túlfeszítenem és széttépnem. Húrozni sem tudok, azt is másra kellett bíznom. Ami magát a zenélést illeti, nagyon egyszerű dalokat próbáltam tanulni. A tanulás eredményeiről annyit, hogy nekem a nagyon egyszerű dalok is nagyon bonyolultak. Viszont már le tudok fogni négy akkordot. De azokat is úgy, hogy rohadt nehezen váltok egyikről a másikra. Mert egyébként lassú is vagyok. De magamban egész jól elzenélgetek ezzel a négy akkorddal. Most is leülök, elpengetek valamit, ami tök jól hangzik. Aztán elpengetek egy másik valamit, az is nagy öröm. És utána hallom, hogy a paraszt megint itt bömbölteti azt az agysejtpusztító diszkós szart a festékbolt alatt. És akkor kezdjek bele megint? Ááá, magamat sem hallom. Amúgy semmi gond tényleg, nem igazi probléma ám ez, csak valamit írnom kellett. Igazi, létező problémák helyett.