Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tóparti Gödör

kep-005.jpgVolt egyszer egy Gödör Klub mélyen Budapest belvárosában, az Erzsébet tér gyomrában, sok-sok izgalmas programmal, aztán némi felháborodás kíséretében helyét egy másik klubnak átadni kényszerülvén kiűzetett a paradicsomból. A Gödör szervezői viszont a beharangozott őszi, új helyen történő visszatérés előtt egy néhány napos fesztivál keretében a Velencei-tó partjára költöztették az egykor volt népszerű klubot. Tulajdonképpen az igazi paradicsomba. Agárdon az éjszakai és reggeli fürdőzés mellett lendületes koncerteket, színes produkciókat láthattunk, de nem volt hiány fesztiválos aranyköpésekben és másnapos bölcsességekben sem.

Jómagam a 2012-es nyár során rengeteg másik fesztivál meglátogatását tervbe vettem már, de a
kep-010.jpgterveket valamiért ritkán követték tettek. Jóbarátom, főbérlőm, fesztiváltársam, sőt blogger-pályatársam, Szilvi ötlete volt, hogy menjünk a Gödör Kemping fesztiválra, és mivel jegyár barátságosnak, a programkínálat pedig jónak tűnt, ráadásul a forró augusztusi napok átvészelésére a legjobb alternatíva a tópart, beleegyeztemkep-011.jpg. Krónikus fesztivál-potyautasként már csak a sátorszerzés problémájával kellett megküzdenem, de zenész-színész egykori lakótársam, Sanyi segítségével az indulás előtti éjszaka ez is megoldódott.

Fesztiváltársam még dolgozott, amikor én már vízpart-éhségemnek és türelmetlenségemnek köszönhetően vonatra szálltam a Déliben. Igaz, lekéstem a kinézett járatot, a következő járat meg maga is a késés rögös útjára lépett, de még kora délután sikerült lejutnom az agrádi szabadstrandra, és a medence-hőmérsékletű vízében megmártózva lemosnom magamról az előző napok izzadságát. A strandon egy néni egy nagy kosár kürtőskalácsot árult a „Friss, meleg kürtőskalács, vaníliás, diós, fahhhéjas!!!” reklámszöveget skandálva. A következetesen három h-betűvel ejtett „fahhhéjas” szó után valamiért mindig felvitte a hangsúlyt.


Nagyjából egy órás különbséggel Szilvi is
kep-014.jpgmegérkezett. Amíg nem jött, szinte folyamatosan a vízben tartózkodtam, mivel napozni a felhők miatt nem nagyon lehetett, más szórakozásom meg nem nagyon akadt. De a víz kellemes volt, főleg úgy, hogy hetek óta csak albérleti zuhanyzómban érintkezett a testem nagyobb mennyiségű vízzel. „Friss, meleg kürtős kalács, vaníliás, diós, fahhhéjas”, kiabálta szakadatlanul a parton fel-alá járkáló néni.

Egyértelműen Szilvi hibájából következett be az a szörnyűséges incidens, amit hekk-fiaskó néven emlegettünk a későbbiekben. Sziszó éhes volt, hekket akart enni, és mivel nem bírom nézni, ha
kep-018.jpgvalaki hekket eszik a közelemben úgy, hogy én nem eszek, muszáj volt nekem is venni egyet. A legkisebb halat kértem, de még így is egy óriási példányt kaptam, ami egyrészt méregdrága volt, másrészt alig bírtam megenni. De megettem, mert magyar vagyok, és ha valami ki van fizetve, meg kell enni. Szilvi viszont még rosszabbul járt, mert ő még csak meg sem ette a sajátját, mondván, hogy túlságosan vizes. Talán jobb lett volna kürtős kalácsot venni, mondjuk fahhhéjasat.

A hekk-fiaskó után még csobbantunk egyet, késő délutánra igazi kánikula lett, aztán irány a fesztivál (ha már ki van fizetve, ugye), mert valami
kep-026.jpgkoncert-félét is szerettünk volna látni. A kemping meglehetősen messze esett a vasútállomástól, a másfél kilométeres gyaloglás hátizsákkal, hálózsákkal, sátorral felszerelkezve, közel negyvenfokos hőségben borzalmasan soknak tűnt. A sátorállítás viszont percek alatt megtörtént, és az első betervezett koncertet, a Nemjuci zenekar jó kis koncertjét már kényelmesen, szinte végig a tó vízében lubickolva, sörrel a kezünkben hallgattuk végig, háttérben a naplementével.

A következő program a Supernem koncertje volt, immár sötétben, a partról. Hasonló fesztiválokra járva és hasonló zenéket hallgatva furcsa, hogy a Supernemhez élőben még nem volt szerencsém. kep-029.jpgEnergia, fiatalos lendület, üvöltve éneklés, és rájöttem, hogy több számot ismertem tőlük, mint amennyiről tudtam, hogy az ő számuk. Egy Nemjuci- és egy Supernem-koncerttel, meg néhány korsó sörrel nem rossz bemelegíteni a Kiscsillagra.

„A Kiscsillag egy komolyan vett hobbizenekar, negyvenkörüliek garázsrockzenekara, amely úgy
alakult, hogy úgy alakult.” Ez a rövidke mondat jellemzi az együttest a koncert-beharangozókban és a programfüzetekben, amúgy meg általában a legendás Kispál és a Borz maradékának tekintik sokan. Pedig annál jóval több, én legalábbis mindig jól szórakozom a Kiscsillag-koncertjein, és a lejátszómnak is állandó szereplői Lovasi és Lecsó dalai.
kep-033.jpg
Ha egy koncert az Örökre és a Bánat című számokkal kezdődik, az már nem lehet rossz, de a techno-változatban előadott MOL-kútnál és a majdnem sztepptánc-verzióban énekelt Kit simogasson? című remekművek is különleges élményt jelentettek, az összes többi nótával együtt, még úgy is, hogy alig egy hete hallottam nagyjából ugyanezt a műsort a Kiscsillagtól a Budapest Parkban. És persze kihagyhatatlanok Lovasi elborult összekötő szövegei, na meg a számokat lezáró, gyomorból jövő, teli torokból üvöltött „Köszi!” kiáltásai.

Na, bevallom, én a söröktől meg némi pálinkától egy kissé bebaszcsiztam a kep-037.jpgKiscsillag koncertje közben, így viszont rendkívül kellemes volt a tó partján ülve, a túlpart fényeit bámulva tovább sörözni és pálinkázni. Aztán következett a Pál Utcai Fiúk koncertje. A PUF frontembere, a Kiscsillag egyik csillaga, Lecsó aznap este másodszor fellépvén szintén spicces volt már kissé, és ez a kollektív részegség csodálatos összekötő kapocs volt zenész és közönsége között.

Négy koncert után akkor is elfárad az ember, ha egyébként abszolút kipihenten vágott neki az emberpróbáló feladatnak. Én kipihent voltam, de elfáradtam, és hiába mondtam fesztiváltársamnak a sátrunk elé a földre rogyva, hogy én most kep-038.jpgmindenáron éjszakai fürdőzni fogok a Velencei-tóban, mire ő visszajött a mosdóból, én már mélyen aludtam. Ennyit az éjszakai fürdőzésről.

Reggel arra ébredünk, hogy a nap átsüt a sátor vékony falán, és odabent borzasztó meleg van. Én azért aludtam néhány órát, ellenben Sziszó többnyire álmatlanul forgolódott, és elalvását olyan tényezők
nehezítették, mint például az én kikapcsolt telefonom irányából állítólagosan bömbölő népzene. Az ébredést árnyékban heverészés követte, na meg kávé, kakaó és kifli. Egy büfé előtt üldögéltünk, és hallgattuk a mellettünk helyet foglaló egyetemista kep-039.jpgasztaltársaságot. Érdemes volt.

Először egy igazán mély és komoly életbölcsességgel lettünk gazdagabbak, nevezetesen azzal, hogy a szopás még nem kapcsolat. A srác ezzel a szöveggel próbált meghódítani egy amúgy már foglalt lányt, akivel végül csak a smárolásig jutottak. Pedig a csajnak elég liberális volt a pasija, de hősünknek még így sem sikerült rávennie őt az orális szexre.

A haverjának erről eszébe jutott egy saját
kep-043.jpgmúltjából kep-040.jpgmerített történet: egy sikeres éjszaka után a leányzó három napig üldözte a szerelmével (pedig tudhatta volna, hogy a szopás még nem kep-050.jpgkapcsolat), végül a srácnak azzal a lírai vallomással sikerült őt leráznia, hogy amikor a lány szemébe néz, nem látja meg benne önmagát. „És működik, geci!”, mondá a fiatal hős, aki mellesleg úgy szokta megúszni az ellenőrzéseket a BKV-n, hogy felmutatja a pókemberes igazolványát, majd lazán az ellenőr képébe vágja, hogy „Miami Rendőrség”. Soha nem büntették meg.

A reggeli kultúrélmény után fesztiváltársammal úsztunk
kep-051.jpgegyet, majd a fesztivál területét elhagyva nekivágtunk Agárd utcáinak, hogy egy olcsó büfét vagy éttermet találva együnk valami tartalmasat. Már addig is borzasztóan szenvedtünk, sőt egy kicsit irigyeltük azokat, akik már hazafelé indultak. Nekik már nem kell koncertre menniük, kaját és sört venniük, sátorban aludniuk és tóban fürödniük.

Másfél kilométeres séta után találtuk meg a helyiek által ajánlott pizzériát, ahol megfizethető áron kaptunk pizzát, ráadásul nem is ettük meg az egészet, így éjszakára is jutott ennivaló. Éhség elűzve, egész napos étkeztetés megoldva. Újabb iszonyatos szenvedések árán vonszoltuk vissza kep-054.jpgmagunkat a kempingbe, ahol rögtön a vizet vettük célba, onnan hallgatva a Romano Drom cigánymuzsikáját.

Fesztiváltársam elsőszámú célpontja Lajkó Félix zenekarának koncertje volt. Ő már halotta őket, én még nem. A színpad előtt, az első sorban ülve csodáltuk a hol citerán, hol hegedűn játszó fiatal
virtuóz előadását. Általában nem szeretem, ha egy zenekar egyáltalán nem kommunikál a közönséggel, és ebben az esetben sem szóbeli, sem pedig nonverbális kommunikáció nem volt, csak egy viszonylag rövid instrumentális örömzenélés, de részemről kep-059.jpgmindez megbocsátva, mind Lajkó Félix és zenekara, mind a közönség hihetetlenül élvezte a műsort.

Nekem csak az egyik pultos sráccal akadt problémám, aki szerintem egyáltalán nem öntött vodkát az italomba, mert sem az ízében, sem az illatában nem érződött az alkohol. Némi reklamálás után kaptam még bele néhány cent vodkát, amit a későbbiekben kellő mennyiségű sörrel kísérve már egész korrektnek találtam.

A Budapest Bár koncertje mindkettőnk várakozásait felülmúlta, pedig mindketten hallottuk már, de most az első sorból valahogy sokkal jobb volt. A rotációs elven cserélődő énekes-gárdából ezúttal Németh kep-062.jpgJuci, Rutkai Bori, Behumi Dóri és Frenk váltották egymást a mikrofonnál. A nosztalgikus-sanzonos zenei világot ezerféle stílussal ötvöző muzsika és az énekesek egyénisége, hangja, mozgása, lazasága és jópofasága különösen jó hangulatot teremtett.

És akkor hátravolt még az Intim Torna Illegál is. Én tudtam, hogy mire számítsak tőlük, de Szilvit is magával ragadta a kissé folkos, de sokkal inkább rockos zenekar lendülete. Aztán, mivel előző nap elmaradt az éjszakai fürdőzés, némi pihentető sörözés után a vízpartot vettük célba. Sziszó csak drukkolt, a vízbe egyedül kellett bemerészkednem. De nem esett kep-067.jpgnehezemre egyáltalán, mint tudjuk, forró nyári éjszakákon még melegebbnek érződnek az állóvizek.

Később még láttunk egy társaságot fürdőzni, d
e meglepődtünk, hogy nem lepték el fesztiválozók tömegei a tavat. Igaz, hogy amúgy sem volt olyan nagy tömeg ezen a Szigethez és társaihoz képest sokkal emberibb léptékű fesztiválon, kényelmesen el lehetett férni mindenhol, és a pultoknál is csak a pultosok bénasága és lassúsága miatt kellett sokat várni.

Meglehetősen kialvatlanul ébredtem hazautazásunk reggelén. Fesztiváltársam még aludt a sátorban, amikor kisétáltam a partra. Fújt a szél, hullámzott a tó, és senki nem fürdött még. Leültem a partra, kep-069.jpgbámultam a tavat. Kilenc óra lehetett, amikor egy nő a habokba merült, úszott, és láttam az arcán, hogy mennyire élvezi.

Én szenvedni fogok, gondoltam magamban, főleg a vízbe merülés és később a partra úszás nehéz pillanataiban, de aki éjszaka fürdik, fürödjön nappal is! Még ha fúj is a szél. A nőnek igaza volt, tényleg érdemes reggel megfürdeni a tóban, ráadásul nem szenvedtem sem az elején, sem a végén – kialvatlanság ellen nincs is jobb, mint a reggeli fürdőzés.


Aztán a szokásos
menetrend: reggeli, ezúttal helyi kecskesajt-különlegességekkel, és persze kávé. Ezúttal egy kep-074.jpgirodalmi kör verseit és hangképző gyakorlatát hallgathattuk a büfé asztalainál. Volt átfedés az előző napi asztaltársasággal. Műsor a reggeli kávé mellé, fürdés a tóban, szóval majdnem tökéletes volt minden, csak a karszalag-rendőrségtől kellett óvakodnunk, ugyanis délben lejárt a karszalagunk érvényessége, és mivel aznapra nem vettünk jegyet, el kellett (volna) hagynunk a fesztivál területét.

Ami lassan kezdett nagyon szürreálissá és kaotikussá válni: miközben az irodalmi körösök egyre hangosabban üvöltöztek hangképzés címén olyan szép magyar szavakat, mint például a végtörlesztés, a madártani sátor előtt egy kék-sárga arapapagáj kep-076.jpgtollászkodott, két férfi lóháton járkált körbe, két kisfiú játéktraktorral száguldozott, a férfi mosdóba nők tértek be, az egyik például a férfi zuhanyzóban akart tányérokat mosni, szóval olyan volt az egész mint egy Jancsó- és egy Kusturica-film keveréke.

Bővel beleillett ebbe a képbe, amikor egy srác kétségbeesetten üvöltötte, hogy „Valaki ellopta a kajámat, bazdmeg!”, hozzátéve, hogy esetleg csak elvitte, de nem ette meg. Az éhesen maradt fesztiválozó magából kikelve ordította az ismeretlen tettesnek címezve, hogy „Szopjál!!!”, majd jóval halkabban, kulturáltabban, szinte bocsánatkérően tette hozzá, hogy „persze csak akkor, ha hallod”.
kep-079.jpg
A kemping elhagyásához csak délután gyűjtöttünk elég erőt, akkor viszont az előző napi útvonalról letérve, a csomagokat cipelve szinte kibírhatatlan hőségben árnyasabb utcákat keresvén eltévedtünk a faluban, következtek hát az újabb szenvedések. Én még mindenképpen szerettem volna strandolni egyet az agárdi szabadstrandon is, nem mintha a kempingben nem ezt csináltuk volna egész nap.

Vágyam teljesült, levonszoltuk magunkat a strandra, én fürödtem is, Sziszó
meg a parton értetlenkedett, hogy miért választják emberek ezrei hétvégi programként, strandolás céljából ugyanazt a szűk kis agárdi partszakaszt, ahol a kiégett a fűben kep-100.jpgcigicsikkek hevernek, a büfé és a vécé előtt meg végeláthatatlan sorok kígyóznak. Csak azért, mert ingyen lehet strandolni? Hát igen, valószínűleg csak azért.

Na de a szenvedések véget értek, a strand zsúfoltságáért és fapadosságáért kárpótolt bennünket, hogy a vonaton volt ülőhelyünk, volt légkondi, és a MÁV-os körökben oly divatos vihar, áramszünet, felsővezeték-szakadás, fakidőlés, szarvas-gázolás, szökőár, földrengés és atomtámadás miatti menetrendszerű késés ezúttal kivételesen elmaradt. Az élményanyag pedig képzeletbeli fesztiváltérképeinken előkelő pozícióba helyezte az agárdi Gödör Kempinget, a tópartra költöztetett belvárosi klubot.

 

A mappában található képek előnézete Tóparti Gödör