Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Poznań

Lengyelország (20. rész)

Kép Nem tudom, miért, talán csak tetszett a neve, vagy az, hogy a városháza egyik tornyán  két fémből készült kecske harcol egymással, esetleg hogy innen származik az egyik kedvenc söröm, a Lech, de Poznań a titkos uticéljaim között szerepelt, persze nem éppen a képzeletbeli lista élmezőnyében. Viszont ha már a Gdańsk és Wrocław közötti útvonalon másodszor is Gdańskból KépPoznań városán vezetett keresztül az utam, és át is kellett ott szállnom, kitaláltam, hogy ott töltök néhány órát.

A menetrend szerint csak fél órát kellett volna ott tartózkodnom, az meg ugye semmire nem elég. Gondoltam, nem baj, majd felszállok egy későbbi vonatra, ami Wrocławba visz, de  ez nem volt ilyen egyszerű. Sőt rohadt bonyolult volt, mert ha egy groszy-val sem akartam többet fizetni az utazásért, márpedig természetesen nem akartam, Képakkor csak annak az adott társaságnak, a TLK-nak a járataira szállhattam fel, azok viszont nem jártak túl sűrűn.

Nekem meg nem volt mindegy, hogy mikor érek haza, mert a magyar lányok meghívtak egy buliba a Grawitacja nevű klubba, meg egy buli előtti kis italozásra Petra koleszába. Ha belegondolok, hogy pénteken több mint nyolcórás utazás Gdańskba, szálláskeresés,  városnézés, fesztivál, szombaton tengerben fürdés, KépBL-döntő-nézés, fesztivál, vasárnap kirándulás Gdyniába és Sopotba, meg persze fesztivál, hétfőn pedig a szintén több mint nyolcórás hazaút közben egy hosszabb megálló Poznańban, aztán a Wrocławba való hazatérés után rögtön irány egy egyetemi buli – hát, tényleg próbáltam minden percet kihasználni.

Reggel felkeltem, a lehető leggyorsabban összepakoltam, kibumliztam az állomásra, és meg is vettem a jegyemet Wrocławig. KépA szállásról elfelejtettem  törölközőt lopni, pedig nagyon jól jött volna egy. Az információs pultnál, ahol ugye nulla angoltudás, a sorban mögöttem álló nőt kértem meg, hogy tolmácsoljon. Közölték, hogy ha Poznańban leszállok és ott töltök pár órát, akkor már nem szállhatok vissza ugyanazzal a jeggyel.

Aztán addig erősködtem, amíg kiderült, hogy ez nem így van, a nő a pultnál még nyomtatott is nekem egy menetrendet kizárólag azokról a Képvonatokról, amelyek a TLK-hoz tartoznak. A terv megvalósításához, hogy Poznańban is legyen  időm szétnézni, és a buliba is időben érkezzek, csak egyetlenegy járat jöhetett szóba. De legalább létezett ilyen, és ez volt a lényeg.

Volt időm megnézni az emailjeimet, a konzulensem, Jakub éppen akkor üzent, hogy maradjak Gdańskban, mert Dél-Lengyelország víz alatt van. Akkor már megvolt a jegyem, szóval nem maradt más választásom. Bár én úgy tudtam, Dél-Lengyelországot leginkább Krakkó környékére szokták használni, talán ő is arra gondolhatott, hogy ha Krakkóba akarnék menni,  ne tegyem. Mindenestre csak reménykedtem, hogy Wrocławot nem érte el az árvíz.

KépPoznańig sima utam volt, kellemes, szinte meg sem szólaló útitársak, többnyire fiatal lányok, meg később egy fiatal pár. Mivel nálam volt a laptopom, még az idő is csak úgy repült, aztán amikor lemerült az akksija, jöhetett a mindig életmentő zenehallgatás. Fel sem tűnt, hogy öt órát ültem a vonaton. Egyedül az újra eleredő eső miatt aggódtam, és egyszerűen nem bírtam felfogni, honnan jön ez a rohadt sok víz. Nem baj, gondoltam magamban, ha esik, akkor is körülnézek KépPoznańban, de aztán szerencsére éppen akkor állt el, amikor odaértem.

A poznańi állomáson következett az újabb para: hova tegyem a bőröndömet. Volt persze elektromosan működő csomagmegőrző, de abban nem bíztam, mert a gépekben nem lehet megbízni. Lengyel használati utasítás,  amit én nem értek, szóval inkább nem. Gondoltam, hogy majd az információs pultnál okosba’, de Képnem, ellenkezik a szabályaikkal.

Végül rátaláltam egy futballereklyéket árusító kis üzletre, ahol csomagmegőrzést is vállaltak, öt złotyért. Csak egy százas volt nálam, így a srác eltekintett a díjtól. Az információs pultnál kaptam térképet, és végre elindulhattam a több mint két kilométerre fekvő belváros felé. A nap kisütött, hirtelen igazi forróság lett, az utakról gyorsan felszáradt a víz. Kép

Az állomástól egy nagyon hosszú és nagyon forgalmas út, a Swiety Marcin vezet az óvárosig, tulajdonképpen a város egyik főütőere. Ezen az úton végigsétálva olyan érzésem volt, mintha egy igazi nagyvárosban lennék, és hát Poznań végülis nagyváros, több mint félmillió lakossal, éppen Wrocławot követi a sorban, mint az ötödik legnagyobb lengyel város. És ha már itt tartunk, csak a rend kedvéért, az első három Varsó, KépLódz és Krakkó, aztán Wrocław,  Poznań és Gdańsk.

Szóval egy csomó régi épület, toronyházak, autók, buszok, villamosok, gyalogosok, igazi nagyvárosi nyüzsgés. Fotóztam a látnivalókat, Egyetem, Zeneakadémia, 56-os emlékmű, Kultúrpalota, Operaház, Császári kastély. Poznań, akárcsak Wrocław és Gdańsk, német város volt évszázadokon keresztül.Kép

A város főterében aztán nem csalódtam, színes, árkádos házak itt is, mint olyan sok más városban  Lengyelországban, és egy monumentális városháza. Biztos nem szabad olyasmit kijelenteni, hogy Lengyelországban vannak a legszebb városházák, de azt meg kell hagyni, hogy gyönyörűek és méltóságteljesek.

Nem volt olyan nagy nyüzsgés, a pünkösdhétfő ellenére, vagy talán éppen amiatt, bár azért akadt egypár nagyobb turistacsoport, meg néhány iskolás lány és fiú, akik éppen a Városházát örökítették meg ceruzával. Az egyik étterem teraszára műanyag pálmafákat helyeztek el, amik valahogy egyáltalán nem illetek bele a lengyel valóságba.

KépMegtudtam egyébként, hogy a fémből készült kecskék csak délben jelennek meg a városháza tornyán, arról meg már, kora délután lévén, bőven lemaradtam. A kecske-kultusszal azért szembesültem, egy kirakatban meg egy épület tetején is láttam őket. Megnéztem még a Stanisław-templomot, aztán ezzel meg is elégedtem, egyszerűen csak örültem neki, hogy Poznańban vagyok, hogy ide is eljutottam.

Megéheztem, és az Képelőző napi pizza nélküli pizzériás sztori óta amúgy is lógtam magamnak egy pizzával, ezért aztán betértem egy olyan pizzériába, ahol volt pizza is. És persze ha már Poznań, akkor a helyi sörgyárban készült Lech sör sem hiányozhatott az asztalomról. Az egyébként finom pizzáról kiderült, hogy az volt az aznapi utolsó szilárd táplálék, amelyet bevittem a szervezetembe.

A tévében éppen a híradó ment, egy teljesen elöntött várost mutattak. Elég messze volt tőlem a tévé ahhoz, hogy ne lássam pontosan a város nevét. Azért próbáltam elolvasni, hogy melyik település lehet víz alatt, és ahogy megláttam a Wrocław feliratot, rögtön gyorsabban kezdett el dobogni a szívem. Szóval ezért írta Jakub, hogy maradjak Gdańskban?

KépAztán nagy megkönnyebbülés volt megtudni, hogy nem Wrocław, hanem Włocławek lett az árvíz martaléka. A fene ezekbe a hasonló városnevekbe! És egyébként is a Visztula- parti településeket, Krakkót, Varsót és egy csomó kisebb várost érintett az áradás, az Odera-parti Wrocław meg egy kis képzavarral élve megúszta. Vagyis csak Kozanów kerület és a környéke került víz alá, ahol Agata is lakott abban az albérletben, ahova majdnem beköltöztem. Örülhettem, hogy végül nem ebbe a városrészbe sikerült letelepednem.

Tele hassal, kényelmes tempóban, de azért valamennyire mégiscsak igyekezve visszasétáltam az állomásra. Nagy ijedség az állomáson, hogy a menetrendben nem szerepel Wrocławba tartó vonat, csak jóval később. Na most mi lesz? Kétségbeesés  helyett rögtön segítségkérés, Képmert nem késhetem le az esti bulit!

Szerencsére találkoztam egy segítőkész fiúval, aki odajött velem tolmácsolni az információhoz, és kiderült, hogy a Katowicébe tartó vonatra kell felszállnom, mert az Wrocławban is megáll. Egyedül  talán rá sem jöttem volna… Megpróbáltam elsunnyogni a csomagmegőrző díját, de a boltos srácnak eszébe jutott, hogy még nem fizettem ki.

Poznańból már csak két és fél óra vonatozás Wrocławba, megint fiatal nőnemű utitársak, senki nem szólt senkihez. Egyszercsak mindenki az ablakra meredt, elárasztott rétek, Képnéha olyan volt, mintha a vízen siklott volna a vonat, de szerencsére Wrocławot, legalábbis a város nagy részét tényleg nem érintette az  árvíz.

Este nyolc, Wrocławban megint szakadó eső, nekem meg még alkoholt kellett vennem az aznap éjszakai bulihoz, aztán hazajutni, lepakolni, lezuhanyozni, és valahogy eljutni az egyetemi negyedbe...

________________________________________________________________________

Szöveg és fotó: Szarka Károly

 

A mappában található képek előnézete Lengyelország, 20. rész: Poznań