Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Országjárás

2006. június 19-23.

Az országjárás elvileg tanulmányút, gyakorlatilag buli, nem véletlenül nevezik Képországhányásnak is. Az óvári egyetemen a sok kötelező gyakorlat közül ez az egyik leglazább és persze élményekben leggazdagabb. Az országjárásnak nagy hagyományai vannak, a harmadéveseket minden évben elviszik országot járni a bátor kísérőtanárok. Mert az ilyen évfolyamok, mint a miénk országon át kísérgetéséhez bátorság is kell.

Kábé százötvenen voltunk, mivel az egész évfolyam, szóval az agrárosok, az élelmiszeresek és mi, gazdaságisok is részt vettünk rajta. Mint egy nagy állatkert, buszokba terelve. Az ötnapos túra első két napjának végére még hazatértünk Óvárra, és csak a további három nap volt ottalvós.

Három busszal utaztunk, és három tanár kísért el minket: két rutinos róka, a júniusi hőségben is tetőtől talpig fekete ruhát viselő dr. Gulyás László, aztán dr. Makai Sándor a minKépdig elmaradhatatlan pipájával a szájában, és egy fiatalabb versenyző, Kalmár Sanyi, fényképezőgéppel a nyakában. A három tanár személyéből már következtetni lehetett arra, hogy nem kell vasszigorra számítani. Gulyás és Makai tanár urak egyébként több mint egy évtizede vettek részt országjárásokon.

Az első nap megbeszéléssel kezdődött az egyetem várkapitányi épületében. Sokan már  a megbeszélés előtt elkezdtek inni, néhányan sörrel és töménnyel megrakott hűtőtáskákkal érkeztek. Arra a buszra szálltam fel, ahol néhány kedves és nagyrabecsült évfolyamtársam és barátom, többek között Kelemen Józsi, Mészáros Zsolti, Kiss Réka, Kovács Dávid, Kollár Ádám is ült, szóval nagyjából együtt volt a kis társaságunk. Viszont a három busz közül sikerült a legrosszabbra felszállnunk. Kényelmetlen székek, nulla légkondi. Később egy roló is leszakadt. És mindig lemaradtunk a másik két busztól, vagy eltévedtünk.
 
Kép Ezzel a busszal már az elején problémák adódtak, mert amíg a másik kettő már rég elérte az úticélt, a mi sofőrünk eltévedt valahol Vas megyében, és mivel nem tudott visszafordulni a sokadrangú szűk úton, tolatva tettünk meg néhányszáz métert. Szerencsére senki nem más nem autózott  arrafelé. Szintén ezen a buszomon ült az évfolyam náci tagozata, de ez nekem csak később tűnt fel, mert az elején még nem hangoskodtak.
 
Az első állomásunk egy kis Vas megyeiKép  falu, Ostffyasszonyfa volt.  Itt egy nagy szarvasmarhatelepet néztünk meg, és már itt mindenki nagyon fáradt volt, pedig még nem utaztunk olyan sokat. A fáradtsághoz hozzájárult a nagy forróság is, mivel éppen ezek voltak az év legmelegebb napjai. Meg néhány embernél az alkohol is persze.
 
Nemcsak meleg volt, büdös is. A tehenek istállói, a takarmánytárolók és a trágyakupacok között járkálva villogtak a digitális fényképezőgépek vakui, főleg Kollár Ádi volt elemében. Neki egyébként is hobbija a fotózás, a gépe is elég profi gép volt, és egészen beleélte magát a pillanatok Képmegörökítésébe. Miután körbejártuk a tehenészetet, „jutalomból” kaptunk süteményt és üdítőt. Kedves gesztus, magyaros vendégszeretet.
 
A következő állomás Magyarkeretsztúr volt. Először a falu sertéstelepére mentünk, aztán megálltunk egy lovardánál is, ahol kuriózumként  végignézhettünk egy fedeztetést. Szegény mén csaknem százötven ember előtt volt kénytelen megdugni a kancát. Nem tudom, hogy ez mennyire zavarta meg, mindenestre az egyik meztelen felsőtestű, hordóhasú lovász a kezével segített neki jó helyre tenni a - nem akarok más kifejezést használni - lófaszt.
 Kép
A nagy izgalmak után egy másik közeli faluban, Szilban (bizony, nem Szilben, hanem Szilban, így kell írni meg mondani a helyiek szerint) ebédelt az évfolyam, mégpedig az erősen szocreál stílusú Akácfa vendéglőben. Egyébként is meleg volt, de ott bent, ahol sok ember zsúfolódott  be kis helyre, még melegebb. Le is izzadtam rendesen, de megnyugtatott, hogy nem én voltam az egyetlen. Az ételre sokat kellett várnunk, nem volt túlságosan finom, de azért jóllaktunk húslevessel meg rántott hússal. Meg sörrel. Közben a focivébé egyik meccsét néztük.
 
KépDélután még két közeli falu, Bogyoszló és Farád szerepelt a programban. Bogyoszlón egy tejcsarnokot és ismét egy tehéntelepet néztünk meg. Izgalom csak annyi volt, hogy egy borjú felborította a saját ketrecét. Farádon egy lovasbemutatót láttunk. A bemutató egy kicsit hosszúra nyúlt,  mivel bemutatták az összes fogatot, és ezek a fogatok órákig köröztek az akadálypályán. Szerencsére volt büfé.
 
A bemutató végén aztán bárki felülhetett Kép a kocsikra, és sokan éltek is a lehetőséggel. A  mi kis társaságunk nem tartozott közéjük, inkább csak sörözgettünk csendben. Kollár Ádi felszállt egy szekérre, és onnan fotózott tovább. Farád egyébként közel van Kapuvárhoz, és mivel Dávid kapuvári illetőségű, az aznapi program végeztével simán hazamehetett volna, de rábaszott, mivel reggel autóval jött Óvárra, így a kocsiért vissza kellett jönnie velünk a busszal, majd Óvárról hazakocsikázni Kapuvárra…
 
KépA második napon Veszprém megyébe utaztunk, először Nemesszalókra. Útközben már sokan elkezdtek inni a buszon, és a hangulat is más volt. A mi buszunk hátsó szektoraiban ülő hangulatfelelősök letolták a gatyájukat és a seggüket mutogattak a mögöttünk jövő autósoknak.
 
Nemesszalókon is egy tehéntelepet látogatt unk meg, ahol kuriózumként volt néhány ősi magyar szürke marha is. Radics Zoli barátommal állandóan lemaradtunk a többiektől, és folyton az árnyékot kerestük. A szarvasmarháknál vonzóbb tud lenni Képaz  árnyék ilyen nagy melegben, ami akkor volt.
 
Mivel erre a napra a szervezők nem kötöttek le közös ebédet, Pápán kaptunk egy kis szabadprogramot. Mehetett mindenki, ahova akart. Józsival, Rékával, Zsoltival, Dáviddal és Zolival közösen indultunk el keresni valami helyet, ahol ebédelhetünk. Véletlenül egy olyan éttermet találtunk, ahova rajtunk kívül több évfolyamtársunk is beült. Az évfolyam megszállta a pizzériát.
 
Kellemes hely volt, de a kiszolgálás akadozott. Vagyis rohadt lassú volt. Zsoltival vettünk egy pizzát, amit Képszerencsére kihoztak az aszt alunkhoz, bár nekem a korsó sörömre végtelennek tűnő ideig kellett várnom a pultnál, a többiek viszont még rosszabbul jártak, mert nem kapták meg a kajájukat, és már indulnunk kellett. Zoli a sörét sem fizette ki, és minket sem várt meg, mi viszont megvárakoztattuk a buszunkat, de ebből szerencsére nem lett nagyobb balhé, legfeljebb csak csúnyán néztek ránk a többiek.
 
Pápáról Bakonyjákóra mentünk, ahol végre nem szarvasmarhákat, hanKépem kecskéket és juhokat néztünk meg egy gyönyörű hegyes-völgyes vidéken, szép zöld legelőn. Gulyás tanár úr kiválasztott néhány embert, hogy fogjanak meg egy kecskét. Ők voltak a showmanek, az évfolyam nevettetői.
 
A tűző napon való ácsorgást megunva Józsival, Dáviddal, Zsoltival és Radiccsal  átsétáltunk egy közeli élelmiszerboltba sörözni. Ott legalább árnyék volt. Így viszont ismét csak velünk volt probléma, mert amíg mi söröztünk, a kecskehajsza  véget ért, a buszunk meg nélkülünk indult el, most már szartak ránk, Képkrónikus későkre. Szerencsére a busz éppen az élelmiszerbolt felé jött, így fel tudott venni minket.
 
Zárásként Kisdém lovardája következett. Bár sok szép lovat látunk, és ráadáskánt még egy zebrát is, vagy sokak szerint zebracsíkosra festett lovat, mégis az volt megint, hogy jaj, mennyire fáradt mindenki. A nap végén Dávid megint rosszul járt. Ezúttal nem autóval jött reggel, számítva rá, hogy a busz lerakja valahol Kapuvár közelében, de a busz csak Óváron állt meg, így ismét onnan utazhatott  haza Kapuvárra. Valahogy sehogy nem sikerült neki eltalálni, mKépilyen közlekedési eszközt használjon Kapuvár és Óvár között.
 
Szerdán kezdődött az országjárás komolyabb része. Jöttek az ottalvós napok. Makai professzor ezen a napon már nem tartott velünk, helyettese dr. Kiss József tanár úr, népszerűbb nevén Kiss Joe lett. Az első állomás Fejér megyében, Mezőfalván volt, ahol juhokat és szarvasmarhákat néztünk meg. A busz hátsó részlegéből hazafias nóták csendültek fel, ment a trianonozás, a hazafias cigányozás, meg a hazafias zsidózás.
 
Kép A méltóságteljes Dunán a dunaföldvári hídon keltünk át, és elénk tárult a nagy magyar Alföld. A Kiskunsági Nemzeti Park szinte sivatagos vidékén mentünk át, és az egyik legszebb alföldi városban, Kecskeméten álltunk meg. De itt sajnos csak a temetőt néztük meg, amit a kecskeméti illetőségű Kiss József tanár úr mutatott meg nekünk.
 
Egyébként csak a mi buszunk állt meg, a másik kettő már Lakitelekre ért, ahol elméletileg ebédelnünk kellett volna. Kecskemét után azonban telefonáltak, megérkezett Kép busz az úton lévő busznak, hogy áramszünet van, és nem tudnak meleg ételt enni. Ezért mi egy benzinkútnál álltunk meg, még Lakitelek előtt, ahol volt egy étterem, és itt ebédeltünk meg kis társaságunkkal.
 
Amikor Lakitelekre értünk, a többiek szerencsére még ott voltak. A programban strandolás is szerepelt, de a Tisza megáradt, koszos mellékágába csak néhányan merészkedtek be. Mi a saját társaságunkkal inkább csak söröztünk. Aztán Dáviddal úgy gondoltuk, ideje lenne már komolyan venni az országjárást, és pálinkát is ittunk. Később a buszon Kép  Dávidnak egy kis gondja akadt, mivel a busz már nem akart többször megállni vécészünetet tartani, de egy üres üveg segítségével ez a probléma is megoldódott.
 
A szállásunk Berettyóújfaluban volt, ahol az évfolyam két kollégiumba fért be. Egy szobába kerültünk Dáviddal és Józsival. Persze nem töltöttünk túl sok időt ebben a szobában. Az évfolyam sok részre szakadt, a mi kis társaságunk is több részre hullott. Sokan Debrecenbe mentek át bulizni, mások meg Berettyóújfalun maradtak. Mi is utóbbit tettük, Józsival és Radiccsal Kép együtt elmentünk egy kocsmába meccset nézni, közben iszogattunk rendesen, sört és Hubertust.
 
Én csak erős hányingerig jutottam. Sokan meg a hányásig, de akik nem, azok is ittak persze. Mert hát erről szól az országjáró tanulmányút. Győri Andris például szó szerint fürdött a borban, mert egy mobiltelefon becsületes megtalálójaként rengeteg bort kapott valakitől. De nem ez volt a legérdekesebb történet, amit hallottam, hanem az, hogy amikor Berettyóújfalu felé jöttünk, az egyik buszon (sajnos nem a miénken) két, egyébként tényleg kedves és szimpatikus évfolyamtársunk, egy fiú és egy lány olyat csináltak, amit átlagemberek buszon nem nagyon szoktak. Hát mi lemaradtunk az ingyenpornóról.
 
Kép A meccs után a városban bolyongtunk Józsival és Zolival. Elmentünk egy uszoda mellett. Józsinak az az ötlete támadt, hogy másszunk be a kerítésen. Naivan azt hittük, hogy az uszodát senki sem őrzi. Azt gondoltuk, milyen jó lenne fürödni a medencében, a kellemesen langyos vízben, ami ezen az estén csak a miénk lehetett volna. Az akcióra azonban nem került sor, mert beszédet hallottunk bentről, és rövidesen ki is jött az ajtón egy nagydarab biztonsági őr, aki ránk kiabált, ezért inkább gyors lépésekkel távoznunk kellett a helyszínről. Menekülés közben egyszer még hátranéztünk, de a tag utánunk ordította mennydörgő hangon, hogy „ne nézz hátra”. Nem is néztünk többet, amíg tisztes távolságba nem kerültünk az uszodától meg a biztonsági őrtől.
 
Aztán találkoztunk Zsoltival és Rékával. Velük együtt kerestünk valami kocsmát. Végül találtunk egyet, ahol több évfolyamtársunk is iszogatott, az asztalokon pedig fiatal helyi lányok táncoltak, középiskolások lehettek kábé. Annak ellenére, hogy Berettyóújfalu sokkal kisebb város, mint Mosonmagyaróvár, nem volt gyengébb az éjszakai élet. Igaz, sokkal pörgősebb sem.
 
Mi csendben ültünk az asztalunknál, én már inni sem tudtam, annyira kavargott a gyomrom. Amikor visszafelé mentünk, a kollégium irányába, Zoli váratlanul elkezdett hányni, és szinte végighányt egy teljes utcát. Berettyóújfalu utcái tele voltak békákkal, ott csoportosultak a társas házak bejáratainál. Józsi hosszú ideig fényképezte őket, kiváltva ezzel Zoli nemtetszését, aki már szeretett volna ágyba jutni.
 
Keveset aludtunk, de még így is többet, mint Kép Dávid, akit alig lehetett felkelteni. Éjszaka Debrecenben annyira berúgott, hogy szinte az összes pénzét elköltötte, pedig még két nap hátravolt az országjárásból. Kalmár Sanyinak ha nehezen is, de sikerült felébresztenie, nem sokkal a busz indulása előtt. Dávid még ekkor is részeg volt. A Debrecenben bulizók amúgy csak szépeket meg jókat meséltek az előző estéről.
 
Berettyóújfaluból Szarvasra mentünk, egy vízzel elárasztott rizsföldre a nagy alföldi pusztában. Utána meg egy haltenyésztő telepet néztünk meg. Vagyis a többiek nézték, mivel mi Rékával és Zsoltival lemaradtunk róla. A következő program a gyönyörű szarvasi arborétum volt, ahol sajnos csak egy fél órát tölthettünk el, mivel utána a helyi Tescóba mentünk hideg élelemért. A már egyébként is népszerű Dávid nagy tetszést aratott a buszon ülők Kép körében, amikor az áruházból néhány doboz sörrel tért vissza. Kérdeztem tőle, hogy adjak-e neki pénzt kajára, amit ő elegánsan visszautasított. Nem kell kaja, inkább sör!
 
Szarvasról Bakonszegre (nem, nem Bakony, hanem Bakonszeg) mentünk, ahol egy juhtelepet tekintettünk meg. Ennek különlegessége a kostemető volt, a nagy forróságban viszont sokkal népszerűbb volt a hallgatók körében a hűs vizű kút, ahova én is többször visszatértem. Akármennyi vizet meg tudtam volna inni. A szarvasi és a bakonszegi programmal el is telt a nap nagy része.
 
Visszatértünk Berettyóújfaluba, ahol az egyik kollégium ebédlőjében közös vacsorán vettünk részt. A kaja után Dávidnak, Józsinak, ZolinKép ak és nekem megint meccsnézés volt program, legalábbis ezzel kezdtük az estét. Csodáltuk a brazilok fociját. Két olyan kocsmát is találtunk egy utcában, ahol kivetítőn nézhettük a meccseket.
 
Viszont itt is megtapasztalhattam, amit régebben máshol is, például már a Balatonnál: az ország különböző részeiben a kocsmárosok nem ismerik azokat az italokat, amiket Óváron vadásznak meg vidékinek neveznek. Vörösboros kóla meg fehérboros kóla. Nem, így sem, fogalmuk sincs. Na, én megtanítottam nekik.
 
Aztán az előző esti asztalon-táncolós kocsmát keresve jól eltévedtünk a városban. Nagy nehezen visszataláltunk a kollégiumunkhoz, pálinkáztunk egyet néhány arra járó évfolyamtársunkkal a csendes utcán, majd újra elindultunk a kocsmák felé. Dávid, Józsi, Zsolti meg én, a „legendás” négyes.
 
Kép Az egyik kocsma előtt egy kiülős asztal tele volt alkohollal, amit az élelmiszeresek hagytak hátra. Hihetetlen volt, mintha csak nekünk hagyták volna ott. Bontatlan italokat is. Mivel nem láttunk rá esélyt, hogy visszajönnek még érte, odaültünk és elkezdtünk inni. Vagyis inkább folytattuk az aznap esti ivást. Aztán valahonnan előkerült Gulyás tanár úr, odaült hozzánk és történeteket mesélt nekünk az előző évfolyamok országjárásairól. Az évfolyammal szemben éles kritikát fogalmazott meg, mivel szerinte az előző években sokkal nagyobb balhék voltak.
 
Az előző évek országjárásairól mi is tudtuk, hogy nem mindegyik volt problémamentes. Az egyik alkalommal például egy részeg hallgató a buszon lehányt egy kísérő hölgyet, de előfordult már szökőkútban fürdés, nyilvános meztelenkedés és rendőrségi előállítás is. Benne volt a pakliban, hogy a mi évfolyamunk jeles tagjai is kirukkolnak valami hasonlóval, mert nálunk is voltak azért súlyos arcok, de végül a buszon szexelést leszámítva nem történt semmi ilyesmi.
 
A kocsma bezárt, így el kellett indulnunk valamerre. Kép Csatlakoztunk néhány évfolyamtársunkhoz, akik először egy másik kocsmát akartak keresni, majd néhányan kitalálták, hogy menjünk el egy kupiba. Érdekes, hogy ezt főleg a lányok szorgalmazták. Bár miért ne érdekelhetné őket is? El is indultunk. A bár, ami már tele volt az évfolyamtársaink egy másik csoportjával, elég messze volt a szállásunktól. A tulajdonos megörült, hogy több mint egy tucat egyetemista meglátogatta. Leültünk, és elkezdődött a műsor.
 
Zsoltival és Józsival együtt rendeltünk italt. Hárman együtt négyezer egyszáz forintot fizettünk. Nagyot néztünk, amikor az egyik lány kihozta a számlát. Kiderült, hogy ezek az összegek tartalmazták a belépő árát is. Zsolti meg akarta nézni a számlát, amin a lány megsértődött. De aztán nem foglalkozott velünk túl sokat, mert a műsort is ő maga adta.
 
Az arca szép volt és az alakja is, a vetkőzést mindenki izgatottan nézte, de amikor a melltartóját ledobta, nagy csodálkozás volt. Nagyon kicsi mellei voltak, tényleg kicsik, a mi lányaink közül mindegyik simán verte ebből a szempontból, de hát ők sajnos nem vetkőztek. A műsor gyorsan véget ért, aztán a lány átadta a terepet nekünk, részeg egyetemistáknak. A srácok közül néhányan egész jól elhülyéskedtek a rúdon alsógatyában. Mi nem csatlakoztunk, én például elég gyorsan meguntam ezt a műsort.
 
Zsoltival és Józsival bementünk még s szemközti benzinkútra sört venni, és a szemerkélő esőben iszogatva sétáltunk vissza szállásunk felé. A buli gyakorlatilag meghalt, pedig Zsolti direkt nekem bontott egy üveg bort, mert hogy én boros vagyok, de egyikünk sem akart már inni. Józsi olyan fáradt volt, hogy majdnem elaludt a folyosó Kép  padlóján. Ezért nagy nehezen rábeszéltem a többieket, hogy aludjunk legalább egy-két órát, és ne a folyosón, a padlón, hanem ágyban, úgyis már csak ennyi, ez az egy-két óra volt hátra az ébresztőig.
 
Reggel én mentem át Zsoltit felébreszteni a szomszéd szobába, ami szinte lehetetlen vállalkozás volt, de végül sikerült. Összeszedte magát az évfolyam, elhagytuk Berettyóújfalut, és Debrecenbe mentünk, de az Alföld legnagyobb városát nem nézhettük meg, mármint a belvárost, mert csak a Tesconál álltunk meg bevásárolni. Miután vettem magamnak kaját, vécére akartam menni. Sokan még úgyis vásárolgattak, válogattak az édességes meg szalámis polcok között. Én meg nem találtam vécét sehol, csak egy személyzeti, és gondoltam, most ez is megteszi.
 
Nem sokkal előttem ment be egy alkalmazott. Ő sajnos hamarabb végzett, és megkérdezte, hogy van-e kulcsom. El akartam kerülni a balhét. Persze, hogy van kulcsom, mondtam, hiszen én is a személyzethez tartozok! Amíg én ürítettem, ő kisétált és bezárta maga után az ajtót. Na bazmeg! Erre kétségbeesetten dörömböltem az ajtón és kiabáltam, hogy engedjen már ki. Azzal a nyilvánvaló hazugsággal álltam elő, hogy elvesztettem a kulcsomat. Megijedtem, átfutott rajtam, hogy a buszunk elindul és engem otthagynak a debreceni Tesco személyzeti vécéjében.
 
Nem lett volna csoda, ha ez megtörténKép ik, mi is majdnem lemaradtunk Bakonyjákónál, és az előző napon Virág Istit is simán otthagytuk a szarvasi arborétumban, amikor nem ért vissza időben a buszhoz. Aztán szerencsére később visszatalált az évfolyamhoz. Fel akartam hívni Zsoltit, hogy ha a Tescoban van még, szóljon valakinek a személyzetből, hogy engedjenek ki.
 
Szerencsére a tag, akiről kiderült, hogy végig ott állt   az ajtó mellett, mint egy börtönőr, és biztos élvezte a helyzetet, meggondolta magát, és kinyitotta az ajtót. Aztán persze kiabált még valamit utánam, én Képviszont rá se néztem, csak mentem ki a többiekhez. Szerencsére a busz a parkolóban állt, mert néhányan még mindig vásárolgattak.
 
Debrecen után a délibábos Hortobágy következett, az ország talán leghíresebb nemzeti parkjának központja. A nagy magyar Alföld jelképe, a puszta. Itt gyűjtötték össze az ősi magyar szarvasmarha-, juh-, kecske-, ló-, sertés- és baromfifajtákat, meg ugye itt van a Kilenclyukú híd is, ami egész jelentéktelennek tűnt most, hogy csak így átsuhantunk felette a busszal. Később azért a folyópartról jól nézett ki a vízből visszanéző tükörképével.
 
 Volt gémes kút is, meg egy kilátó a Kép nagy pusztára. Fáradtan sétálgattunk az elkerített állatok között, közben Zolinak meséltem az előző este történéseit, azt a részét, amiből ő kimaradt. Indulás előtt közös fényképek is készültek az évfolyamról, nagy, boldog csoportképek zöld fűvel meg Kilenclyukú híddal.
 
Az országjárás utolsó állomása Gyöngyös volt. Egy borászatot látogattunk meg a Mátra hegység lábánál. Rengeteg hordónyi boruk volt, amiből mi is kaptunk borkóstolót. De sajnos sietni kellett és nem volt idő még rendesen berúgni sem, pedig én már kezdtem jól érezni magam. A bor és a fülledt meleg gyilkos páros bír lenni. Sokan vásároltunk is bort kis hordócskákban, hogy hazavigyük az otthoniaknak. Igyekeztem minél többször Kép sorba állni. Sajnáltam, hogy ezt a kellemes programot az országjárás végére teszik.
 
Kedves fővárosunkon, Budapesten keresztül mentünk  haza a nagy forróságban és a péntek délutáni forgalomban. Itt már sokan leszálltak, és mentek a maguk útjára, de a többség Óvárra tartott. Útközben még megálltunk egy benzinkútnál, mindenki halott volt, aztán utána már tényleg csak Óváron, az egyetemnél. Dávid is jól járt végre, most nem kellett Óvárig jönnie, onnan meg vissza Kapuvárra, mert átszállt egy másik buszra.
 
Otthon az esti meccs után nagyon gyorsan elaludtam, sőt már a meccs közben, a fotelban ülve leragadt a szemem. Az utóbbi években ritKép   kán aludtam el éjfél előtt, egészen elszoktam tőle, de most nagyon fáradt voltam, hiszen az utóbbi napokban csak pár óra alvás volt bennem, meg sok utazás, néhány kilométer séta, meg némi alkohol persze.
 
Az országjárás igazán maradandó élmény volt, már csak azért is, mert az egyetemi évek alatt alig voltak olyan jellegű kirándulások, mint az általánosban vagy a gimiben. Végülis olyan volt, mint egy nyaralás, én legalábbis feltöltődtem tőle. Láttuk az ország összes tehenét, sertését, kecskéjét, birkáját és lovát, láttunk Pápán egy éttermet, Kecskeméten egy temetőt, Berettyóújfaluban egy night clubot, Debrecenben egy áruházat, láttuk a hortobágyi pusztát, és megkóstolhattuk a finom gyöngyösi borokat. Jártunk sok szép tájon, egy csomó kis faluban, Magyarország sok szép városában, bár én sajnáltam, hogy ezeknek a városoknak a megismerésére alig volt időnk, mivel mindig mindenhol nagyon kellett sietni. De persze így is élmény volt. Olyasmi, amit el lehet mesélni, amire lehet emlékezni.
________________________________________________________________________
 
 
fotó: Kelemen József, Kollár Ádám, Mészáros Zsolt