Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nagy tömeg, jó zene

kep-001.jpgTömeg a Hunniában. A koncert előtt néhányan éppen visszakérik jegyük árát a több mint másfél órás csúszás miatt, ami nekem, mint krónikus későnek, éppen kapóra jön. A szimpatikus jegyszedő lány azt javasolja, először nézzek be, és döntsem el, hogy tényleg akarom-e. Benézek, valóban egymáshoz préselődnek az emberek, de ha már sikerült nem elkésnem, úgy döntök, hogy legyen! Bár többször megfordul a fejemben, hogy a Hunniába csak kevésbé ismert előadók koncertjeire érdemes menni, mert ha a Kistehénhez hasonló, magyar viszonylatban sztárnak számító zenekar lép fel, a kis tér miatt számítani lehet a tumultusra.

A koncert elkezdődik,
kep-002.jpg „mától jobb lesz”, nyöszörgi a mikrofonba a trióként fellépő Kistehén Minimál frontembere, Kollár-Klemencz László. Olyan típusú a tömegnyomor, amit egy szabadtéri koncerten, egy fesztiválon még valahogy elvisel az ember, zárt térben azonban sokkal zavaróbb, hogy sem előre, sem hátra, de még jobbra vagy balra sem nagyon lehet mozdulni. Csoda, hogy nagy nehezen sikerül vennem egy fröccsöt, aztán azt kell látnom, hallgatnom és éreznem, ahogy egy nagyon nagydarab, nagyon részeg és nagyon büdös csávó ordítva udvarol egy lánynak, akinek persze nincs sok esélye a menekülésre.

Amiben ilyenkor bízni lehet, az a természetes, de lassú tömegmozgás. Néhányan csak kimennek
kep-004.jpgvécére, a pulthoz sört venni, vagy éppen az utcára cigizni. Mindez alkalmat és teret biztosít az előretöréshez, az aktuális, az ember intimszférájában éppen könyékig gázoló egyének magunk mögött hagyásához. Vannak, akik hangosan beszélgetnek, túlkiabálva a zenét, amiért itt mindannyian fizettünk, vannak, akik az első sorokat kisajátítva a földön üldögélnek, és akad olyan is, aki részegen kiabál be az énekesnek. Őket mind lehet utálni, na de azokat meg főleg, akik ötpercenkét nyomakodnak át a tömegen oda-vissza. Az egyik srác például a bekiabálós és a mászkálós fajták részhalmazában elhelyezkedve nem csak nekem okoz bosszúságot.

És hogy ilyen körülmények között mennyire lehet élvezni egy koncertet?
kep-005.jpgAmikor néha, egy-egy dalnál magával ragad a zene, akkor lehet, de az élvezet mellett legalább olyan erős a csodálkozás is, hogy jé, én ezt ilyen körülmények között élvezni tudom! A Kistehén zenekart mindig is szerettem, azzal együtt, hogy elsőre bárgyúnak tűnő, aztán mulatós slágerekkel került be a köztudatba, később kialakítva mai, sokkal alternatívabb oldalát. A zenekar legénységének teljes cseréje óta koncerteken egy-két kivételtől eltekintve inkább csak az újabb albumokról játszik dalokat, nem mintha ez baj lenne, sőt, nekem is rengeteg személyes kedvencem akad ezekből. A Kint mintha vagy a Vadnyúl még a régi felállású Kistehén terméke, a Kell zsír, a Vágjál hátba vagy a Jó csávó a Markó viszont már az új formáció műve, a Szimpatizánsok és az Erdős Virág költő versét megzenésítő Ezt is elviszem magammal pedig a legújabb idők dalai.

A három jelenlévő tag, a zenekart több
kep-006.jpg mint tíz éve megtestesítő Kollár-Klemencz László énekes-dalszerző, illetve aktuális zenésztársai, Vajdovich Árpád bőgős és Bujdosó János gitáros remekül játsszák el ezeket a dalokat, és mondhatnám, hogy ez egy nagyon jó koncert, csak a körülmények rontanak rajta jelentősen. Jobb pillanataimban azonban inkább félreteszem a zsúfoltságból származó apró bosszúságokat, és arra gondolok, hogy ez akkor is egy nagyon jó koncert! És mivel két napja a Manökken Proletarzt és a Galapagost láttam fellépni a Showbarlangban, előző nap a Vasárnapi Gyerekeket néztem meg a Rohamban, most pedig a Kistehén koncertjét hallgatom a Hunniában, úgy fogom fel, hogy ez végül is olyan, mint egy fesztivál. Csináltam magamnak egy háromnapos fesztivált.

______________________________________________________________________________________

szöveg és fotó: Szarka Károly

 

A mappában található képek előnézete Kistehén a Hunniában