Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Miért nem jó külvárosban lakni?

kep-001.jpgMint régen, na jó, azért nem olyan régen, szóval mint a legelső időkben, amikor kisvárosi gyerekként a nagy Budapestre költöztem, és elkezdtem ismerkedni a pesti éjszakával, és gyakran egyedül indultam el ismerős vagy ismeretlen koncertekre, úgy csaptam bele most is. Kit érdekel, hogy még csak csütörtök este van, és másnap munka? A pénteki napot majd csak átvészelem valahogy, aznap este is koncertre megyek, szombaton meg mi mást is csinálhatnék?

A romantikusnak egyáltalán nem nevezhető, a Soroksári úti gyártelepen megnyílt Showbarlang nevű szórakozóhelyen koncertezett akep-002.jpg Manökken Proletarz, illetve a Galapagos zenekar. Nem is időzíthettem volna jobban az érkezésemet, a MAPEZ éppen az első számát játszotta. Akciós italok csalogattak a bárpulthoz, két rumkólával melegítettem, közben a zenekar kitett magáért, öröm volt nézni a zenélésben örömüket lelő arcokat. Az énekesnő a Diszkréten élvezz című számban diszkréten élvezésre, az Ott ugrál című dalban ugrálásra bíztatta a csütörtök este lévén és az ismeretlen koncerthelyszínnek köszönhetően nem túl nagy létszámú közönséget.

Én korábban halottam már a Manökken Proletarzt élőben zenélni, és hamar a szívembe lopták kep-003.jpgmagukat jó kis pörgős alter-rock nótáikkal, ráadásul ki ne tudna azonosulni az olyan gondolatokkal, mint hogy „az adóhatóságnak a jó édes anyja”, nem is beszélve arról, hogy plusz egyéni kötődésként véletlenül éppen a zenekar dobosától vásároltam használt vasalót. Bár a koncert után megjegyeztem neki, hogy a vasaló vízspriccelője nem működik tökéletesen. De amúgy is utálok vasalni, szóval nem volt ez olyan igazán véresen komoly vásárlói reklamáció.

A készülődő másik fellépő, a Galapagos tagjai szilveszterről megmaradt ukrán chilis vodkát kep-005.jpgosztottak szét a közönség tagjai között welcome-drinkként. Legalább olyan brutális volt az íze, ahogy a származási helyéből és a nevéből sejteni lehetett. Onnantól kezdve maradtam a jól bevált és olcsó sörnél, és hiába maradt jónéhány feles a pulton egy tálcán, nemcsak a másnapi munkavégzés miatt nem vitt rá a lélek a további vodkázásra. De ahogy láttam, mások ingyenpiával kapcsolatos lelkesedése is megtört ezen a ponton.

Az évek után összeálló Galapagos viszont feldobta a hangulatot, már az első dalban tolták a szelet, hányták a havat. Bár a koncerten a lassabb számok kerültek túlsúlyba, annak ellenére, hogy a Galapagos szereti a pörgős dolgokat, egyáltalán nem volt unalmas egy percre sem. Fűszernek ott volt például az együttes két kiváló orosz nyelvű dala, a Brillianti és a Leningrad-feldolgozás, a Polnije Karmani. De voltak új nóták is, az egyik például már első hallgatásra is tetszett. A Galapagost amúgy még kep-008.jpgsoha nem láttam fellépni, bár a régi számaikat ismertem, ahogy a szólógitáros Martinkó Tamást is.

Beszélgettünk még egy kicsit a koncert után, aztán Marcz maradt még sörözni, én meg elindultam haza, a távoli Zugló felé. Az új koncerthelyszín és a viszonylag új albérletem közötti éjszakai közlekedést nem ismerve előre kiírtam magamnak a buszmenetrendeket egy kis papírra. Több busz indult több helyről. A kis papír viszont nem segített, bár egy kicsivel koncentráltabban ez valószínűleg nem okozott volna problémát kep-009.jpga helyes busz kiválasztása. A 908-asra vártam, tudván, hogy ha a leggyorsabban szeretnék hazajutni, mindenképpen arra kell felszállnom. De amikor a 979-es érkezett meg, bevillant, hogy az is jó lehet, mert megáll a Bosnyák térnél, onnan meg akár gyalog is hazamehetek.

Felszálltam, kényelmesen elhelyezkedtem, a fülembe helyeztem a fülhallgatót, és bekapcsoltam a zenét. Néhány megálló után viszont feltűnt, hogy ismeretlen tájakon járunk. A mellettem ülő, könyvet olvasó sráctól kérdeztem meg, hogy mi most Zugló felé tartunk-e nagy erőkkel, netán kep-011.jpg(magamban szurkolva, ugye nem, ugye nem?!) Csepel felé. Bizony Csepel felé tartunk, válaszolta a fiú, mosolygott, és meg azonnal az ajtóhoz léptem, nyomtam a leszállásjelzőt, kinevettem saját magamat, és az első megállónál le is szálltam.

A felszállás után ez az ominózus leszállás volt a másik nagy hiba, amit elkövettem, ugyanis a dimenzióközi utazás végeztével olyan helyre csöppentem, ahol még egy járókelőtől sem tudtam volna megkérdezni, hogy hol van a túloldali buszmegálló, vagy hogy merre is kéne elindulnom a nagy Budapest belsőbb kerületei felé. Ugyanis járókelők sem voltak. Sem éjjel-nappali üzletek, sem táblák, vagy bármi, ami támpontot jelentett volna. Csak a nagy semmi, megy egy útelágazás, ahol érzésre választottam ki a helyes utat.

Az ellentétes irányba száguldó busz persze éppen az orrom előtt húzott el, így aztán hiába találtam megállót,kep-012.jpg hajnali fél kettő, illetve mínusz három fok lévén egyáltalán nem szerettem volna a megállóban örökkévalóságnak tűnő ideig várakozni. Ezért elindultam, hogy gyalog tegyem meg az utat a következő megállóig. Télvíz idején a csepeli éjszakában gyalogolni viszont majdnem olyan kellemetlen, mint állva várni a buszt. Időérzékemet elveszítve végtelen hosszú ideig gyalogoltam egy végtelen hosszú út mellett, balra vasúti töltés, jobbra fák, körös-körül sötét és hideg. Járókelők sehol, az úton néhány kamion húzott csak el. Ha megfogalmazódott volna bennem, hogy hiányzik a kaland szürke hétköznapjaimból, most örülhettem volna, hogy végre megkaptam. Közben énekeltem, mert biztos voltam benne, hogy úgysem hallja senki.

Mikor megelégeltem a gyaloglást, leintettem egy valószínűleg véletlenül arra járó taxit, először csak a tarifákról érdeklődve. Csak a Nagykörútig legalább háromezer forintért vitt volna el, én meg szörnyülködtem, hogy annál kevesebből kep-014.jpghoztam ki az egész estét, és a körúttól még amúgy is utazhatnék rengeteget a messzi Zuglóig. A taxisofőr megsajnált, és már hajlandó lett volna az órát kikapcsolva az albérletemig fuvarozni háromezerért, amikor éppen elhúzott mellettünk a busz. Aminek hiába integettem, nem állt meg. A buszok nem taxik.

Aztán egy izgalmas autós üldözés következett, mint az amerikai akciófilmekben. Azt mondta a taxis, hogy egy ezresért üldözőbe veszi a buszt, elé vág a következő megállóban, és végre felszállhatok rá. Mindez perceken belül le is zajlott, a taxi tényleg megelőzte a buszt, kifizettem az ezrest, buszra szálltam, és pikk-pakk, egy óra haza is értem… A busz elment a munkahelyem előtt, csak hogy kénytelen legyek belegondolni, több száz munkatársam alszik éppen puha, meleg, kényelmes ágyában, míg én két távoli külváros között kep-015.jpgegy taxis üldözés után éjszakai buszozgatok.

A Bosnyák téren leszálltam, át kellett volna szállnom a 907-esre, ami persze annak rendje és módja szerint éppen elment az orrom előtt, így egy kis plusz gyaloglással tettem még kellemetlenebbé az élményt. Addig sem szerettem külvárosban élni, de a most végérvényesen bebizonyosodott, hogy külvárosban lakni nemcsak hogy erősen ellenjavallt, hanem kifejezetten életveszélyes is. Éjszakai fagyoskodás meg autós üldözés… Na de vigasztalt, hogy másnap a nyilván elviselhetetlenül hosszú munkaórák után mehetek Vasárnapi Gyerekek koncertre, másnap meg Kistehénre. Újabb kalandok. Ha külvárosban élni nem is jó, de Budapesten élni igen. „És kábé nyolcan figyelik, hogy beérsz-e majd reggel” – énekli a Manökken Proletarz a Kényszerű a mosolyod című dalban. Nem volt könnyű, de beértem.

_______________________________________________________________________________________

szöveg és fotó: Szarka Károly

 

A mappában található képek előnézete MaPez és Galapagos