Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Mediawave Mosonmagyaróváron

2009. április 27. - május 2.

Most hagyjuk is, hogy mi az a Mediawave, kulturális programsorozat vagy ilyesmi, engem csak egy kis szelete érintett, Deák Bill-, Projekt Maximus- és Kispál-koncert  Mosonmagyaróváron, közben meg egy elbaszott állásinterjú Győrben. Na szóval.

Nyitónap hétfőn, este Deák Bill koncertje Mosonmagyaróváron, a Művházban. Előtte Imi vett egy üveg bort a Teszkóban, és megint az utcán akarta meginni. Mondtam, hogy ne, megint elkapnak a rendőrök.

Az történt ugyanis az előző héten, hogy Erzsi elhívott egy palacsintasütésre. Imivel persze akkor is vettünk két üveg bort a Teszkóban, alap. Mivel még csak fél kilenc volt, tehát fél órával voltunk a Márti borozó zárása előtt, beugrottunk oda is egy fröccsre.  Amiből kettő lett. Aztán két kedves barátunkkal, Damme-mal és Glóriával találkoztunk a Piarista előtt. Amíg nem jöttek, Imivel megbontottuk az egyik üveget.

Közben megjött Damme és Glória, de sajnos a rendőrök is éppen arra jártak, és sajnos éppen látták, amint egy korty bort legurítottam a torkomon. Elsuhantak előttünk. Éppen a városházával szemben álltam, az útra nézve, feltűnő helyen. Visszajöttek, és megálltak  mellettünk a parkolóban. Halál. Próbáltuk elrejteni a borosüveget, de akkor már mindegy volt.

Óváron nem is olyan régen vezették be a rendeletet, miszerint közterületen nem szabad alkoholt fogyasztani. Mert nem szabad, és kész. Ha valaki a kocsmában issza le magát talajrészegre, akkor kevesebb az esélye, hogy az utcán üvöltözik, kirakatokat tör be és padokat rúg szét, mintha eleve az utcán inna. A jegyző szerint legalábbis így van, másrészt meg ezzel is szerezhet pénzt az önkormányzat. Mindegy.

Jóestét kívánok, ilyenkor szokásos baromságok, személyi, igazoltatás.  Kié az alkohol? Mondtam, hogy az enyém meg az Imié, mert tényleg így is volt, a többieket hagyják békén, de nem, őket is igazoltatták. Aztán a büntetés, háromezer forint. Azt mondta, ezzel még olcsón megússzuk, kapnánk nagyobbat is. Persze ennek sem örültünk. Imivel fél óráig magyaráztuk, hogy mi nem vagyunk bűnözők, főleg Imi érvelt kitartóan, de két olyan rendőrrel volt dolgunk, akiken látszott, hogy nem gondolják meg magukat.

Pedig ők próbálták elhitetni  velünk, hogy csak a munkájukat végzik meg ilyenek, seggbe rúgja őket a főnök, ha nem büntetnek meg valakit. Az egyik azt mondta, szívesebben büntetné meg a cigányokat, meg a szlovákokat, utóbbiakat például nagyon utálja, mert csak úgy idejönnek, és azt hiszik magukról, hogy ők szarták a spanyol viaszt. Így fogalmazott a rend derék őre, de mégis minket büntetett meg. Pedig aznap a Teszkóban láttam szlovák cigányokat, na, azokat talán le is lőtte volna.

Az én nevemre írattam a büntetést, és amíg a jagellók a papírjainkkal meg a csekkel szarakodtak, Imi csinált rólunk pár fotót, Glóriáról, Damme-ról meg rólam, ahogy a rendőrautóval a háttérben pózolunk. Ezt is zokon vették persze, nem volt humorérzékük. Amúgy nekem lámpa sem volt a biciklimen, pedig amikor elindultam otthonról, azt hittem, a világítás hiánya miatt fognak megbüntetni. Hát, nem azért büntettek meg. De legalább megbüntettek. A kurva anyjukat!

A Várnál még várakoztunk egy kicsit, amíg Imi Ivettel beszélt telefonon.  Közben arra járt egy közterület-felügyelő, bőven hatvan feletti volt a tag. Odajött hozzánk, kiszállt a kocsijából, mondott valamit, amire azt feleltük, hogy mindjárt elhúzunk onnan. Ártalmatlan volt az öreg, nem is tudom, mit csinált volna, ha terroristák szállják meg a várkertet. Bár mit keresnének terroristák a várkertben? Oda csak közterületi alkoholfogyasztó bűnözők járnak. Olyanok, mint mi.

A kolesznál, ahova végülis igyekeztünk, vagyis igyekeztünk volna, ha hagyják, szegény Júlia várt minket, őt is megvárakoztattuk. Az Erzsi-féle palacsintasütést meg teljes egészében lekéstük. Pedig én direkt nem kajáltam semmit előtte. Az összes palacsinta elfogyott már, és mindenki hazament, aki ott volt. Emesét azért le tudtuk csábítani a Kisgazdiba, igaz, őt is csak pár percre. Mi még ott voltunk egy ideig, kábé éjfélig, aztán mi is hazamentünk.

Szóval az előző héten így késtük le a palacsintasütést a rendőrség miatt. Ezért aztán a  Deák Bill-koncert előtt mondtam Iminek, hogy óvatosan azzal a közterületi alkoholfogyasztással. Végülis megbontottuk a borosüveget most is, és kortyoltunk egy kicsit belőle a Mofémtelep egyik négyemeletese mellett. Nehogy már ők győzzenek!

A Művház előtt, ahol Miksimanó meg Damme is csatlakoztak hozzánk, végeztünk a borral. Mivel a rendőrség a Művi mellett van, volt rá esély, hogy lebukunk, az úton el is száguldott egy kék-fehér gépjármű, de nem, most megúsztuk, ezen a napon nem kapták el a bűnözőket.

A koncertre szép számú közönség gyűlt össze, annak ellenére,  hogy hétfő volt. Mondjuk van, akit nem érint az ilyesmi, például az egyetemistákat, a munkanélkülieket vagy a nyugdíjasokat. Mert ilyenek is voltak. Még jó, hiszen maga Bill sem mai gyerek. Én akkor már éppen nem tartoztam a munkanélküli kategóriába. Inkább részmunkaidős álláskereső voltam.

Az első meglepetés a belépésnél ért minket. Kilencszáz forint a belépő! Aztán én még igénybe vettem a ruhatárat is, százharminc forintért, és ittam három sört, darabonként háromszáz pénzért. Szóval  nem volt olcsó. A koncert amúgy jó volt. Kicsit talán halk, de jó. Rossz vér, Kőbánya blues, Kopasz kutya, a nagy Deák Bill-slágerek.

A közönségnek csak egy kis része volt igazán lelkes, ezért Bill a gitárszólók közben gyakran elbicegett a képzeletbeli színpad valamelyik oldalára, és tapsolásra buzdította az embereket. Mivel én sem ismerem a teljes Bill-életművet, Miksimanóval, Imivel és Damme-mal inkább a csendesen szemlélődők közé tartoztam. Amúgy minden tiszteletem Billé meg a zenekaráé, tényleg jók voltak.

A keddi és szerdai programokon nem vettem részt, viszont szerdán  Győrben jártam, méghozzá állásinterjún. Hívtak egy cégtől, akiknek előtte elküldtem az önéletrajzomat. Az újsághirdetésben, ahol megtaláltam a címüket, marketingről volt szó. Többféle állást is meghirdettek, marketingest, adminisztrátorit, irodavezetőit, oktatóit, gondoltam, hogy valamelyikre csak jó leszek, vagy valamelyik csak jó lesz nekem. Még úgy is reménykedtem, hogy a telefonban nem akartak bővebben beszélni arról, hogy mivel is foglalkozik a cég.

Több mint egy órával az interjú előtt megérkeztem Győrbe. Ültem az állomás előtt,  zenét hallgattam, a 2008-as szigetes 30Y-koncert felvételét. A Révai Gimnáziumban éppen vidámballagás lehetett, jöttek ki a suliból a kifestett arcú gimis csajok ölelkezve, meg a srácok vidáman, az egyikük gitárral. Aztán két lány szorosan egymás mellett. Nem szóltak egymáshoz, csak siettek az állomás felé, és bőgtek. Véget ért nekik a középiskola, biztos jó társaság jött össze, és most elsodorja őket egymástól az élet, mindenki megy másfelé. Tényleg szomorú az ilyesmi.

Elindultam, és a Rába Hotel előtt megint belebotlottam a Mediawave-be. Ja, éppen Győrben is Mediawave volt. Egy cigányzenekar játszott, a koncertjük vége felé tartottak. Néhány percig belehallgattam, aztán mentem megkeresni az irodaházat, ahova az állásinterjút megbeszéltük.

Az irodaház egy régi épület volt a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Lerobbant lépcsőház, a harmadik emeleten, ahol a cég irodája is volt, egy vitrinben szocialista kitüntetések. Szék sehol, hogy le tudjon ülni a folyosón várakozó szerencsétlen  pályázó. A megbeszélt időpont előtt fél órával érkeztem meg. Vártam, járkáltam a folyosón, ültem a lépcsőn, csak úgy öltönyben, nekem nem gáz az ilyesmi.

Párosával zajlott az interjú, én egy elvált középkorú nővel kerültem párba. Az interjúztató faszi azt mondta, hogy a félórás beszélgetés végén döntést kell hoznunk, hogy elvállaljuk-e. Amikor az elején arról kezdett beszélni, hogy mennyire fontos az egészség, aztán arról, hogy milyen fontos a pénz az életben, már nem számítottam sok jóra. Igen, pénzügyi tanácsadó cég volt. Zaklassam a saját ismerőseimet, kérdezzem ki őket a pénzügyeikről, erőltessem rájuk azokat a pénzügyi szolgáltatásokat, amik állítólag nekik a legjobbak. Meg járkáljak tanfolyamokra, aminek a költségeit persze nem térítik meg. És persze nagyon jól lehet vele keresni. Persze alapfizetés nincs, csak jutalék. Persze.

Az elvált középkorú nő visszautasította. Mielőtt elment, a faszi még odabökte neki, hogy az ő végzettségével (a nőnek érettségije volt) úgysem helyezkedhet el ennél jobb helyre. Aztán jöttem én, vagyis mentem én is, mert én is visszautasítottam az állásajánlatot. Ez már a kilencedik állásinterjúm volt. Negyedszer utaztam Győrbe feleslegesen. Volt még egy órám a vonatom indulásáig.

A hotel előtt, a színpadon éppen nem zenélt senki, csak a Baross úton dobolt két srác. Megállított egy nő, hogy a hotelben éppen Kozel-reklámfilmeket tesztelnek, kíváncsiak a járókelők véleményére, és aki végignézi a reklámfilm-tervezeteket és véleményt mond róluk, az kap egy sört ajándékba. Na, gondoltam, ez egész jól hangzik, és legalább el is üthetem a vonat indulásig hátralévő időt. Meg különben is, egyszer már hívtak üdítők tesztelésére ugyanoda, de akkor éppen máshova igyekeztem.

A nő a hotelbe vezetett. Kérdezte, hogy szoktam-e sörözni, persze  hogy szoktam, és hogy dohányzom-e, az viszont nem. És jött az ilyenkor szokásos csodálkozás, hogy egyrészt miért nem cigizek, másrészt de jó nekem, hogy nem szoktam rá. A dohányosok szokásos rácsodálkozása a nemdohányosokra, egy kis irigykedéssel.

Fellifteztünk a hotel egyik termébe, ahol más „utcaemberei” is nézték és tesztelték a kisfilmeket. Volt, aki már megkapta a sörét. A nő kitöltött egy kérdőívet a személyi adataimról meg a sörfogyasztási szokásaimról. A lakhelyemhez kérdés nélkül beírta Győrt, pedig mondtam, hogy mosonmagyaróvári vagyok, de nem javította ki, mindegy, jó az úgy. Nekem is mindegy volt, lakhattam volna Veszprémben vagy Egerben is. Aztán jött a sörreklám, laptopon. Előtte lement egy Electrolux-reklám is, meg egy selymes bőrű babapopsis valami, nem érdekes, árukapcsolás, azokat is végig kell nézni.

 A Kozel-reklám egy kecskéről szólt. Oda kellett volna figyelnem, de én megszoktam, hogy úgy nézzek reklámot, hogy nyitva van a szemem, meg a fülem is, mégsem látok és nem is hallok semmit. A suliban is tudtam úgy figyelni annak idején, hogy semmi információ nem jutott el hozzám, sőt bólogatni is tudok, hogy aha, persze, de nulla befogadás. Na, így voltam most is.

És akkor jött a kérdések özöne. Hogy tetszett, mennyire fogott meg, befolyásol-e abban, hogy ezek után több Kozel sört fogyasszak, meg ilyenek. Feleletválasztós kérdések, amikkel nem is lett volna gond, csak rá kell bökni az egyik válaszra. A baj csak az volt, hogy a nő kezelte a laptopot, ami nem ment neki gördülékenyen. Láthatóan zavarta a billentyűzet, az egérhez meg hozzá sem nyúlt.

A másik probléma azzal volt, hogy voltak kifejtős kérdések is. Miről  szólt a reklám? Mi fogott meg benne? Pár szóval válaszolgattam, de a nő azt mondta, hosszabb körmondatokat várna. Azért mert öltönyös vagyok, bassza meg!? Mondtam is neki, hogy ez a kérdőív keményebb, mint egy vizsga az egyetemen. Eszembe jutottak általános iskolás koromból az olvasásértés órák, amikor el kellett olvasni egy szöveget, aztán leírni, miről szólt. Hú de utáltam! Meg nem is voltam jó belőle. Aztán a fene se tudja, hogy szerettem meg olvasni és írni.

A nő szerencsétlenkedett a billentyűzettel. Néha besegítettem neki, aztán amikor látta, hogy nekem jobban megy, átadta a klaviatúrát, és onnantól begyorsítottam. Így is  végtelennek tűnt a tesztelés. Most nézze meg újra a reklámot. Aztán újabb kérdések, amiket el sem olvastam, csak válaszoltam rájuk, majd újra megnézni a reklámot, és így tovább. A végén megkaptam a sört, de mennyivel egyszerűbb lett volna megvenni a boltban, még ha ott fizetnem is kellett volna érte. Ráadásul meleg volt.

Lesétáltam a hotel halljába. Semmi lift, nem kell a fényűzés. Csak egy emelet volt. A vonat indulásáig percek voltak hátra, jegyem sem volt. Nem, nem fogok rohanni, inkább lekésem. Kisétáltam a Baross útra, kezemben a meleg sörrel. Leültem egy padra, megbontottam, megittam. Így is egy csomó ideig kellett várnom a következő vonatra. Ki szeret állásinterjúra menni?

A következő program, amin részt vettem a Mediawave keretében, a Project Maximus koncertje volt a Műviben. Imi alkalmi zenekara, képzett, rutinos zenészekkel, például a Másfél zenekar egykori dobosával, Kalocsai Tamással. Instrumentális zenét játszottak. Előtte a Pityókásban melegítettünk, jó sokan. Imi és Ivett, aztán  jött Miksimanó, Józsi, Emese és Gergő, meg az öcsém, Gábor.

A Művibe akkor érkeztünk meg, amikor éppen egy Pink Floyd tribute zenekar játszott. Szerencsére sem ez, sem a Project Maximus nem volt fizetős. Itt már Damme és Géza is csatlakoztak hozzánk. Imiék jól nyomták, főleg annak tükrében, hogy csak néhány próba volt mögöttük, és ez volt az első és egyetlen koncertjük. Én egy kicsit rövidnek találtam, meg mások is, de teljesen élvezhető és kellemes volt a zene.

Aztán másnap jött a május elsejei majális, ami ebben az évben is kimaradt az életemből. Fogalmam sincs, mikor mentem ki utoljára a sör- és popcorn-szagú parkba a nagy tömegbe, talán még gyerekkoromban a családdal, amikor még különleges élmény volt a ringlispíl meg a dodzsem. Tényleg, valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy vagy nem volt kedvem, vagy nem volt társaságom, vagy vizsgára, zéhára tanultam, vagy akármi, de a parkban-sörözés meg a virsli mustárral tényleg évek óta kimaradt. Az előző évben például éppen Bécsben voltunk Józsival és Zsoltival.

Szóval semmi majális, 2009-ben sem. Úgy voltam vele, hogy  akárki hív a szűkebb vagy akár a tágabb baráti körömből, kimegyek szívesen, de nem hívott senki. Hanem aztán másnap a Kispál-koncert! Azt bizony vártam már hónapok óta, és nem nagyon tudtam volna elképzelni semmilyen indokot, amiért kihagynám. Még a Real-Barca sem tartott otthon, ami eleve nagy meccsnek ígérkezett, és nyert is a Barca 6-2-re. Jó lett volna élő adásban látni, de hát a Kispál ritkán jön Óvárra. Márciusban különben is kihagytam már egy Kiscsillag-koncertet Győrben.

A gyülekezőhely természetesen a Márti volt. Öcsém, Józsi, Miksimanó, Fördős Peti,  Imi, Damme. Féltem, hogy a parkban nagy lesz a tömeg, kint lesz az egész város, meg az összes környező falu népe, meg sem lehet majd mozdulni, és a közönség kilencven százaléka kábé csak a Ha az életbent ismeri egy Vilmos-reklámból, vagy a Kicsit szomorkást a Csinibaba című filmből, amúgy meg semmi rajongás, nulla fesztiválhangulat.

Elmúlt már kilenc, a zenekar már hangolt, sötét volt, mire kiértünk a parkba. Pedig máshogy beszéltük meg. Nagyon, vagy legalább egy kicsit berúgunk majd előtte, korábban kimegyünk a parkba, hogy legyen helyünk. Nem rúgtunk be, kicsit  sem. Amikor megérkeztünk, persze kedves Márti borozónk parkba kihelyezett, ideiglenes sátrát kerestük meg, hogy igyunk egy sört. Kocsmahűség.

Beálltunk a tömegbe, középre. Láttuk a színpadot, hallottunk mindent, bár én egy ilyen koncerten, mint amilyen a Kispálé, tehát egy olyan zenekaré, amit imádok, a lehető legközelebb szeretek állni a színpadhoz, és olyan emberek között lenni, akik szintén így vannak vele, és énekelnek, ugrálnak meg minden.

Elkezdődött a koncert, az első szám a Ha ez a vég volt. Lovasi bemutatta az új gitárost, Gézát, hogy ő is szemüveges, és így kerülhetett be a zenekarba, ahova csak  szemüvegesek kerülhetnek be, vagy kövérek. Szegény Kispál, aki ugye kövér, nem reagált semmit. Nála amúgy sem volt mikrofon, nem is szokott lenni. Viszont az elmaradhatatlan cigi ott volt a szájában, szinte végig a koncert alatt, ahogy gitározott a jellegzetes dölöngélő mozgásával.

A számok sorrendjére nem emlékszem pontosan, de elhangzott a De szeretnék, az Űrbemarkoló, a Tingli-Tangli, a Lefekszem a hóba, az Autók a tenger felé és a Levesek porból is. Néhány szám album-verzióban, de több dal teljesen más stílusban. Lovasiék mindig is szerettek sportot űzni abból, hogy a lassú számokat gyorsan játsszák, a gyorsakat meg lassan, meg úgy általában  mindent mindig máshogy.

Na, ott középen nem sokáig bírtam. Kimentünk a szélére, hogy megkeressük Robit és Timit. Ez ilyen keresgélős koncert volt, mindenki keresett valakit a tömegben. Xénia és Laci például Zolit, mert ő is elsodródott valahova. Aztán jött a Forradalmár meg az Emese, utána meg a Zsákmányállat, és Lacival ekkor mentünk be először az első sorok valamelyikébe. Ugrálás, kiabálás, igazi koncerthangulat. Utána megint a  szélén álltunk egy ideig, közel a színpadhoz. I like Gemenc, Van-e nálatok alkohol, Tiszai Pu., 60-as évek, Gyónás, Csillag vagy fecske.

Csak a végére mentünk be megint a keménymagba, Józsival meg az öcsémmel. Húsrágó hídverő, Szőkített nő, Még egyszer, Ha az életben, Előre Illéri, utóbbi rendesen elnyújtva, aztán vége. Jó volt a koncertprogram, szóval jók voltak a számok, kimondottan koncertdalok,  és Lovasiék is lelkesen zenéltek. A közönség is jó volt, sokan direkt a Kispál miatt jöttek, az meg elkerülhetetlen volt, hogy ott legyen mindenki más is, akit egyáltalán nem érdekelt, csak éppen nem találtak jobb programot szombat estére.

Nekem csak az volt a bajom, hogy a koncert elején nem volt senki a társaságból, akinek bulizni lett volna kedve, aki bejött volna az első sorokba, de a  közepére-végére ez is megoldódott. Mondjuk az is  furcsa volt, hogy koncert után sem volt különösebb bulihangulat, mindenki haza akart menni, és haza is mentünk. Hát ennyi, így ért véget a Mediawave, jó volt, de lehetett volna jobb is. Mindenesetre ott lehettem egy hét alatt három zenekar jól sikerült koncertjén, a rendőrök meg a pénzügyi tanácsadók viszont nem lettek a barátaim.

________________________________________________________________________


szöveg: Szarka Károly

fotó: Fodor Ivett, Péczi Imre, Szarka Károly