Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Költséghatékony Novarock

kep-005.jpg

Nem siettünk. Egyrészt mert Nickelsdorf nincs messze Mosonmagyaróvártól, Ausztria egy köpésnyire van, autóval jó húsz perc, másrészt előző este is buli volt. Úgy meg nem könnyű korán kelni. Azért délre összeszedtük magunkat, és bár vissza-visszafordultunk néhány dolog miatt, de még kora délutánra odaértünk.

Nekem a Novarock korábban mindig kimaradt valahogy. Sajnáltam a pénzt a belépőre, hiába mesélték a többiek, hogy csak a műanyagpoharak visszaváltásával szép kis összegeket lehet keresni, mert a hozzánk képest gazdag külföldiek nem váltják vissza a poharakat, meghagyják ezt a csóró magyaroknak, mint pénzkereseti lehetőséget. És otthagynak a földön heverni mindent, ami már nem kell nekik, bontatlan söröket, sőt még tömény italokat is, na meg ruhákat, sátrakat, mert nincs kedvük bajlódni a sátorbontással meg a hazacipeléssel. Majd vesznek másikat. Az élelmes magyarok meg csak átlépnek a határon, begyűjtik a kincseket, és vagy megtartják, vagy eladják őket. Terített asztal, maga a Kánaán.

Na, szóval háromnapos belépőre most sem költöttem, még a kereseti lehetőségek ellenére sem, de még napijegyem sem volt, mint ahogy Jucinak és Ottíliának sem. Sőt hármunknak összesen nem volt annyi pénze, amennyiből egyetlen belépőre futotta volna. Így aztán kaland volt nekivágni. Karszalaggal egyedül másik Karesz rendelkezett, ő már elejétől kezdve ott volt a fesztiválon, míg mi hárman csak az utolsó napra látogattunk ki. Hát, benne volt a pakliban, hogy a parkolóban fesztiválozunk, de azért valószínűbbnek tűnt, hogy csak bejutunk valahogy.

A délután azzal telt, hogy miután leparkoltunk, a bejárat és a parkoló között ingáztunk, olyan fesztiválozókat keresve, akik vasárnap lévén esetleg hazafelé tartanak, és feleslegessé vált karszalagjuktól néhány euró ellenében, esetleg ingyen, pusztán jófejségből megszabadulnának. Na, ilyeneket nem találtunk. Hiába özönlött a kapun kifelé percenkét legalább két-három társaság utazótáskákkal, hátizsákokkal, hálózsákokkal megpakolva, a többség csak az autójához ment, hogy bepakoljon, aztán visszatérjen még az esti koncertekre, és csak azok után induljon haza.

Így nem maradt más hátra, mint a piknikezés a parkolóban. Kajánk volt, italt is hoztunk, meg találtunk is. Több doboz sör feküdt bontatlanul az út mellett, Otti meg két üveg sangriát is talált. Találkoztunk három magyar sráccal, akik rendesek voltak, meg találkoztunk egy másik magyar társasággal, akikről ugyanez nem mondható el. Pedig utóbbiak ismerős ismerősei voltak, és akadt is felesleges jegyük, de olyan kevés pénzt ajánlottunk értük, hogy szóba sem akartak állni velünk. Másik Karesz javasolta, hogy várjuk meg, amíg besötétedik, akkor könnyebb lesz bejutni.

Vártunk, közben ettünk-ittunk a parkolóban, és csak akkor indultunk el, amikor már elviselhetetlenné vált a cserebogár-invázió. Rengeteg volt belőlük, és valamiért nagyon szimpatikusak voltunk nekik. Sötétedéskor eltűntek, Karesz sátránál már jobb volt a helyzet. Közben elkezdődött a Kings of Leon koncertje is, amire azért illett volna bejutni, ha már az egész délutánt a fesztivál környékén töltöttük, és minden más zenekarról lemaradtunk. Jucinak sikerült is besurrannia a kapun Karesz mögött, a biztonságiak meg sem nézték, hogy van-e karszalagja. Ottíliával viszont kint maradtunk, mi már nem úsztuk meg az ellenőrzést. Mégsem keseredtünk el, éreztük, hogy bejutunk valahogy. Az utolsó lehetőség az volt, hogy találunk egy rést a kordonon, ami állítólag sűrűn előfordul a Novarockon.

Végül a színpad mögött elegyedtem szóba egy személyzethez tartozó nővel, akinek csak annyit kellett mondanom, hogy újságíró vagyok, de még nem vettem át a karszalagomat, és már mutatott is a háta mögé, hogy arra tessék. És bemehettünk, simán, ellenőrzés nélkül, ráadásul nem is olyan messze a színpadtól. Egészen a második sorig verekedtük előre magunkat. Lehet, hogy nem szép dolog, ha az ember nem fizet valamiért, de örültünk, hogy pénz nélkül is ott lehetünk, hallgathatjuk a Kings of Leont, a három testvérből és egy unokatestvérből álló amerikai zenekart, és a legnagyobb slágerüket, a Sex on Fire-t. Körülöttünk meg egy csomó szigorú, unalmas, savanyú arc, mintha nem is egy fesztivál közönsége lenne, bár ki tudja, talán csak mi örülünk magunknak túlságosan.

Koncert után söröztünk, tizenegy eurót fizettünk két korsóért. Magyar forintba átszámolva ez horror. Szerencsére a pohárvisszaváltásokból szivárgott vissza némi pénz, meg ugye ne sírjon az, aki ingyen fesztiválozik. Megtaláltuk Jucit és Kareszt is, de ők már a kapun kívül voltak, és a találkozásnál tudatosult bennünk, hogy amilyen könnyen besétáltunk, ugyanolyan könnyen léptünk ki… De onnantól már tényleg nem aggódtunk ilyen apróságokon. Egy ismeretlen lánytól kaptunk egy vödörnyi fröccsöt, aztán elindultunk, és találtunk egy rést a kordonon. Ismét bejutottunk, gond nélkül.

Hajnalig buliztunk, aztán már csak azt kellett eldönteni, hol aludjunk. Mivel a parkoló messze volt, kinéztünk magunknak egy gazdátlan sátrat, és abba feküdtünk bele. Tucatjával álltak arrafelé az üres sátrak, körülöttük üres cigis- és sörösdobozok hevertek. Meg egy rakás bontatlan sör, nem győztem begyűjteni őket. Sőt egy büfében még egy csokis croissant is kaptam az I’m from Hungary… - And you are hungry? párbeszédet követően. Reggel meg fogtunk két sátrat, és elcsomagoltuk őket. Tényleg valóságos iparág épül a Novarockra, reggel arra ébredtem, hogy jönnek a kincskereső magyarok. Ottíliával aztán egy kicsit nehezen találtuk meg Jucit és Kareszt, kábé negyvenhárom fokos hőségben sátorral, táskányi sörrel, másnaposan, szomjasan nem volt kellemes gyalogolni, el is tévedtünk egy kicsit a felbolydult parkolóban, de végül csak célba értünk. Ingyen fesztiváloztunk, ingyen szereztünk piát, ráadásul még sátrat is a következő fesztiválokhoz.

 

A mappában található képek előnézete Költséghatékony Novarock