Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Fuss az életedért!

Két iskolás srác rohant a megálló felé közeledő, lassító buszra, hátukon hátizsák. Rohantak, mint az őrültek, nem szerették volna lekésni a buszt, mert a következő csak tíz perc múlva jött. Az emberek úgy szaladnak, mintha az életükért rohannának, pedig a tét nem is maga az élet, maximum elkésnek a munkából vagy egy randiról. Persze ha kirúgják őket a munkahelyükről vagy a randira előbb érkező fél nem vár tovább, akkor mégiscsak az életüket befolyásolja a busz lekésése, de ez már filozófia. A két iskolás srác elérte a buszt. Nem sokkal később én is futni kényszerültem. Az Üllői úton keltem át, a közlekedési hierarchiában meglehetősen alacsonyrendűnek számító gyalogosként. A lámpa még épphogy zöld volt, de mire átértem volna a túloldalra, pirosra váltott. Egy türelmetlenül várakozó kisbusz sofőrje nem akarta megvárni, hogy tényleg átérjek, inkább erőteljesen beletaposott a gázba, hátha lesz egy jó napja és sikerül halálra gázolnia. Nem először fordult elő velem ilyesmi, sőt már meg is szoktam, hogy Budapesten ilyenek a sofőrök. Futottam, bár csak néhány métert. Az életemért.

_______________________________________________________________________________________

írta: Szarka Károly